Добавить новость
103news.com
World News
Май
2019

Hétfőn dől el Sebastian Kurz sorsa

0

Jövő hétfőre tűzte ki az ellenzéki kezdeményezésű bizalmi szavazást Sebastian Kurz osztrák kancellár ellen Wolfgang Sobotka parlamenti elnök.

Ezt maga Sobotka jelentette be kedden. Mint mondta, úgy ítélte meg, hogy az európai parlamenti választások utáni időszak alkalmasabb a rendkívüli parlamenti ülés megtartására, mint a május 26-ai EP-szavazás előtti. Sobotka szintén az eddigi kormánykoalíció fő erejét adó Osztrák Néppárthoz (ÖVP) tartozik, csakúgy, mint a kancellár.

A bizalmatlansági indítványt Kurz ellen Peter Pilz, az ellenzéki Liste Jetzt (Most Lista) vezetője kezdeményezte. Kedden megerősítette: az indítványt csak a rendkívüli ülés napján, 27-én fogja beterjeszteni. “Biztos vagyok benne, hogy sikerül, és Kurz kedden már nem lesz kancellár” – jelentette ki a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva.

A kisebb koalíciós partner Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és az ellenzéki szociáldemokraták (SPÖ) úgy nyilatkoztak eddig: nem kizárt, hogy megszavazzák az indítványt. Az SPÖ közölte kedden: azt szeretnék, ha a szeptemberi előrehozott választásokig a ügyvezető kormány kizárólag csak szakértőkből állna, mert “csak ez teremthetne bizalmat és stabilitást ebben a nehéz helyzetben”.

A 32 éves Kurz a szavazás eredményeképpen – 18 hónap után – elveszítheti kancellári tisztségét.

Bécs, 2019. május 20.
Sebastian Kurz kancellár, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke az államfő bécsi hivatalához érkezik megbeszélésre 2019. május 20-án. Ausztriában szeptemberben előrehozott választásokat tartanak, mert egy korrupciós botrány miatt lemondásra kényszerült Heinz-Christian Strache alkancellár, az Osztrák Szabadságpárt elnöke.
MTI/EPA/Christian Bruna

Kurz még szombaton este kezdeményezte az előrehozott választásokat, amikor felmondta a koalíciót az FPÖ-vel. Ez utóbbi oka, hogy Heinz-Christian Strache alkancellár, az FPÖ elnöke aznap lemondásra kényszerült egy korrupciós botrány miatt. A botrány péntek este robbant ki, miután a Spiegel és a Süddeutsche Zeitung című német lapok közzétettek egy videofelvételt, amelynek tanúsága szerint a szabadságpárti politikus két éve a spanyolországi Ibiza szigetén a 2017-es választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy ausztriai befektetésre készülő, magát dúsgazdagnak valló nőnek. A találkozón jelen volt Johann Gudenus, az FPÖ frakcióvezetője is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP/Reuters







Губернаторы России





Губернаторы России

103news.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.

Moscow.media


103news.comмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "103 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

103news.com — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.

Музыкальные новости




Спорт в России и мире



Новости Крыма на Sevpoisk.ru




Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России