Добавить новость
103news.com
World News
Октябрь
2019

Virágzik a szerb-török barátság

0

Egyre több a török beruházás Szerbiában, a kétoldalú kereskedelmi áruforgalom a tavalyi évben meghaladta az 1,2 milliárd eurót, az idei esztendő első nyolc hónapjában pedig további 13 százalékos volt a növekedés – közölte közös belgrádi sajtótájékoztatóján Recep Tayyip Erdogan török és Aleksandar Vucic szerb elnök.

A török államfő kiemelte, hogy országa eddig is fontos szerepet játszott a Balkán stabilitásának megőrzésében, és ez a jövőben is így lesz. Hozzátette: Törökország támogatja a térség euroatlanti integrációját. “Törökország arra fog törekedni, hogy továbbra is a béke megőrzését támogassa a Balkánon, és a meglévő gondokat maga mögött tudja” – fogalmazott Erdogan.

Felhívta a figyelmet arra, hogy kedden Belgrádban török-szerb-boszniai háromoldalú találkozót tartanak, amelyre már nagyon régóta nem volt példa. Megfogalmazása szerint a Belgrád-Szarajevó autópálya, amely török támogatással épül, a békét jelképezi majd, és összeköti a két országban élő nemzeteket. Mint mondta, Törökország arra törekszik, hogy a balkáni térség országai párbeszédet folytassanak egymással, és együttműködjenek.

Újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy Törökország – bár elismerte Koszovó függetlenségét – nem kíván beleszólni abba, hogy Belgrád és Pristina hogyan oldja fel a két ország közötti feszültséget, de elfogadja majd azt a megoldást, amelyet a két fél talál.

Belgrád, 2019. október 7.
Recep Tayyip Erdogan török elnök (b) és szerb hivatali partnere, Aleksandar Vucic sajtótájékoztatót tart Belgrádban 2019. október 7-én.
MTI/EPA/Andrej Cukic

Aleksandar Vucic a virágzó gazdasági kapcsolatokról beszélt, és kijelentette, hogy Törökország és Szerbia kapcsolata minden korábbinál jobb. Kiemelte, hogy a szerb és a török miniszterek hétfőn kilenc megállapodást írtak alá, amelyek számos területen még szorosabbá teszik az együttműködést.

Elhangzott továbbá, hogy a két ország célként tűzte ki, hogy rövid távon kétmilliárd dollárra, hosszú távon pedig ötmilliárd dollárra emelje a kétoldalú kereskedelmi áruforgalmat.

Forrás: MTI







Губернаторы России





Губернаторы России

103news.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.

Moscow.media


103news.comмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "103 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

103news.com — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.

Музыкальные новости




Спорт в России и мире



Новости Крыма на Sevpoisk.ru




Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России