Добавить новость
103news.com
World News
Май
2025

Megválasztották az új német kancellárt

0

Második nekifutásra megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust kedden délután a berlini parlament alsóházában. A konzervatív uniópártok és a szociáldemokraták jelöltje 325 szavazatot kapott a 630 tagú Bundestagban.

Német kormányzati források szerint a frissen megválasztott kancellár vezette új német kormány kedd este már össze is ül a kabinet első ülésére.

„Köszönöm a bizalmat és elfogadom a választást” – jelentette ki Merz Julia Klöckner parlamenti elnök erre vonatkozó kérdésére felelve. A szavazás után a kancellár letette hivatali esküjét.

„Esküszöm, hogy erőmet a német népnek fogom szentelni, hasznát növelni fogom, a kárt pedig elhárítom tőle, az alaptörvényt és a szövetségi törvényeket megőrzöm és megvédem, kötelességeimet pedig lelkiismeretesen teljesíteni fogom és igazságos leszek mindenkivel”  – mondta.

Kép forrása: Pixabay.com

A katolikus politikus esküjét az „Isten engem úgy segéljen” szabadon választható formulával zárta, amelyet elődje, a szociáldemokrata Olaf Scholz, aki kilépett az egyházból, 2021-es eskütételénél elhagyott.

Az első szavazási körben nem sikerült megválasztani kedden Merzet Németország új kancellárjának. A kancellárjelölt 310 támogató voksot kapott a titkos szavazáson a 630 tagú Bundestagban, ahol az első körben 621 szavazatot adtak le. A megválasztásához a törvényhozók abszolút többségének támogatása, vagyis 316 voks kellett volna.

Németország második világháború utáni történelmében eddig nem volt példa arra, hogy a kancellárjelöltnek az első szavazáson ne sikerüljön megszereznie a szükséges abszolút többséget.

Merz kabinetje 17 miniszterének kinevezése és beiktatása is kedden várható. A koalíciós megállapodásnak megfelelően a kormányban hét-hét miniszteri poszt jár a kereszténydemokratáknak és a szociáldemokratáknak, míg a Keresztényszociális Uniónak (CSU) három. Az alkancellári teendőket a szociáldemokrata Lars Klingbeil veszi át, aki pénzügyminiszter is lesz.

Forrás: MTI







Губернаторы России





Губернаторы России

103news.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.

Moscow.media


103news.comмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "103 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

103news.com — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.

Музыкальные новости




Спорт в России и мире



Новости Крыма на Sevpoisk.ru




Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России