Olyan nekem ez az írás, mint egy váratlan utazás. Már vagy negyven sztori van felírva, amit szeretnék elmesélni, de mindig érkezik valami becsúszós szerelés, és új sztori tolakodik a sor elejére. A héten először a nők zaklatásáról akartam írni annak kapcsán, hogy megint zaklatta egy elmebeteg a „lúgos orvos” áldozatát, aztán elhatároztam, hogy a jelentéktelenség lesz a téma, mivel egy olyan szürreális napot töltöttem el egy megrendelővel és társaságával kertépítés közben, hogy tudtam, ennek kell lennie a heti sztorinak. Erre befutott a himnuszos vonat. Én azt gondolom, hogy vannak erősen beágyazott társadalmi hiedelmek, hazugságok, rituálék, avagy szokások, megszokások, amelyeket senki nem kérdőjelez meg, vagy ha igen, akkor abból hatalmas botrány lesz, amely korszaktól függően bünteti az elkövetőt, aki kilép a falanxból, vagy nem igazodik, rebellis szardíniaként nem arra úszik, mint a többiek.
