Добавить новость
103news.com
World News
Декабрь
2025

Népszavazás jöhet Ukrajnában a béketervről

0

Donald Trump akár Kijevbe is kész elutazni, amennyiben az előmozdítja a béke ügyét, hogy az ukrán parlamentben felszólaljon egy megállapodás elfogadásának érdekében – erről az amerikai elnök beszélt, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt Floridában.

Az amerikai-orosz csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatón Donald Trump azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a békemegállapodás „közel van” Ukrajna számára, ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy „egy-két nagyon problémás kérdés” fennmarad.

Az elnök egy esetleges kijevi úttal kapcsolatban megjegyezte, hogy egyelőre nem tervezi, de az ukrán államfőnek felajánlotta a lehetőséget.

Donald Trump arról is beszélt, hogy a kelet-ukrajnai Donbasz régió egyike a fennmaradó kérdéseknek, de megjegyezte, hogy ezen a téren is sikerült közelebb kerülni az egyetértéshez.

„Természetesen ez egyike a nagy ügyeknek” – fogalmazott.

Az amerikai elnök a vasárnap korábban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott telefonbeszélgetéséról elmondta, hogy az két órán keresztül tartott, „nagyszerű” volt, és számos pontot megvitattak az orosz államfővel.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a 20 pontra szűkített béketervezetről 90 százalékban sikerült megállapodni, amelyen belül az ukrán-amerikai biztonsági garanciákat illetően 100 százalékos az egyetértés. Hozzátette, hogy a következő hetekben az amerikai és ukrán delegációk tovább tárgyalnak, hogy véglegesítsék a megállapodást.

Volodimir Zelenszkij arról is beszélt, hogy Donald Trump még januárban vendégül láthatja az ukrán és az európai felet is további tárgyalásra, akár Washingtonban.

Az ukrán államfő hangsúlyozta, hogy egy kidolgozott és elfogadott békemegállapodás bármely eleméről szükségessé válhat egy népszavazás Ukrajnában, de nem zárta ki, hogy arról az ukrán parlament döntsön.

Donald Trump a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy Volodimir Zelenszkijjel közösen telefonon számoltak be európai vezetőknek tárgyalásuk eredményéről, amelyen részt vett a francia, a lengyel és a finn elnök, az olasz, a brit, a német és a norvég miniszterelnök, a NATO főtitkára, valamint az Európai Bizottság elnöke.

Egy végleges békemegállapodás az amerikai elnök szavai szerint „néhány héten belül” létrejöhet, ugyanakkor megjegyezte, hogy amennyiben rosszul halad a folyamat, akkor nem zárható ki, hogy meghiúsul az egyezség, ami szerinte „szégyen lenne”.

Forrás: MTI







Губернаторы России





Губернаторы России

103news.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.

Moscow.media


103news.comмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "103 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

103news.com — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.

Музыкальные новости




Спорт в России и мире



Новости Крыма на Sevpoisk.ru




Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России