Мы в Telegram
Добавить новость
103news.com
World News in Hungarian
Март
2019

Tizenöt évre kiiktatnák a politikából Juan Guaidót

0

Tizenöt évre eltiltotta közhivatal viselésétől csütörtökön a közigazgatás átláthatóságáért felelős venezuelai hivatal Juan Guaidó ellenzéki vezetőt korrupció gyanúja miatt. Guaidó bohózatnak nevezte az eltiltásáról szóló bejelentést, és kijelentette, hogy az említett hivatal nem is létezik.

Tizenöt évre eltiltotta közhivatal viselésétől csütörtökön a közigazgatás átláthatóságáért felelős venezuelai hivatal Juan Guaidó ellenzéki vezetőt korrupció gyanúja miatt. Guaidó egy januári tüntetésen Venezuela ideiglenes elnökévé nyilvánította magát Nicolás Maduro hivatalban lévő venezuelai elnökkel szemben.

Elvis Amoroso, a hivatal elnöke a VTV venezuelai állami televízióban elmondta: feltételezéseik szerint Guaidó adatokat “titkolt el vagy hamisított meg vagyonnyilatkozatában, illetve jogosulatlanul jutott pénzhez nemzetközi és nemzeti szervezetektől”.

Amoroso szerint Guaidó nem tudott elszámolni a 2015 óta tett több mint 90 utazásának költségével, amely több mint 94 ezer dollár volt. Az ellenzéki vezető ráadásul sokszor magánrepülőgéppel utazott. A hivatal szerint Guaidó külföldi utazásai során több mint 60 ezer dollárt költött arra, hogy luxusszállodákban szálljon meg. A közigazgatás átláthatóságáért felelős hivatal ezért úgy döntött, hogy “eltiltja mindenféle közhivatal viselésétől a törvény által biztosított maximális időtartamra” – mondta Amoroso az állami televízióban.

Arra nem tért ki, hogy mikortól lép életbe a tilalom Guaidóval szemben, ugyanakkor jelezte, hogy az ellenzéki vezető pénzbüntetésre is számíthat. Ennek összegét nem részletezte.

Guaidó “bohózatnak” nevezte az eltiltásáról szóló bejelentést, és kijelentette, hogy az Amoroso vezette hivatal nem is létezik, mert “annak elnökét csakis a venezuelai parlament nevezheti ki”. Jelezte egyúttal, hogy Amorosót a Maduro-kormányzathoz hű alkotmányozó gyűlés, és nem a nemzetgyűlés (parlament) nevezte ki. A venezuelai ellenzéki vezető utcai megmozdulásokat helyezett kilátásba.

Juan Guaidó venezuelai parlamenti elnök, önjelölt ideiglenes államfő (b) és Stalin González második alelnök a parlament plenáris ülésén Caracasban 2019. március 26-án. MTI/EPA/EFE/Rayner Pena

Bár a legutóbbi választáson az ellenzék került többségbe a törvényhozásban, Maduro és a hozzá hű legfelsőbb bíróság gyakorlatilag megszüntette a parlament jogköreit, majd vitatott körülmények között vele párhuzamos alkotmányozó gyűlést hívott életre.

A dél-amerikai ország belpolitikai válsága azután mélyült el, hogy Guaidó az alkotmányra hivatkozva januárban egy Maduro elleni tüntetésen Venezuela ideiglenes elnökévé kiáltotta ki magát. Noha Guaidót az Egyesült Államokkal az élen mintegy ötven – köztük számos európai és latin-amerikai – ország elismerte ideiglenes elnöknek, az országban jelentős hatalmi tényezőt formáló hadsereg hivatalosan továbbra is Maduro mellett áll, illetve többek között Oroszország, Kína és Törökország is Madurot tekinti államfőnek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/EFE





Губернаторы России
Москва

Собянин рассказал об открытии нового перехода на вокзал Зеленоград-Крюково





Москва

«СВЯТОЙ ЛЕНИН» спасает население от борьбы с перенаселением, 5 серия, СЕРЬЁЗНЫЙ НОВОСТНОЙ СЕРИАЛ.


Губернаторы России

103news.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.

Moscow.media
Москва

Собянин анонсировал большую летнюю спортивную программу



103news.comмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "103 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. 103news.com — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

103news.com — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.

Музыкальные новости

Ёлка

Названы даты выступлений Елки, Дмитрия Маликова и Гошы Куценко




Спорт в России и мире

Алексей Смирнов – актер, которого, надеюсь, еще не забыли

Волонтеры Президентской академии в Санкт-Петербурге вносят свой вклад в развитие и повышение доступности спорта для граждан

На ВДНХ пройдет Удмуртский национальный праздник Гербер

Представители KAMA TYRES приняли участие в 57-й легкоатлетической эстафете


Ролан Гаррос

Соболенко победила на старте открытого чемпионата Франции по теннису



Новости Крыма на Sevpoisk.ru


Архангельск

ТСД промышленного класса Saotron RT-T60



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России