Мы в Telegram
Добавить новость
103news.com
World News in Hungarian
Август
2019

A brit Y generáció a parlamenttel szembeszegülni kész vezetőt akar

0

Az Y generáció brit tagjai erőskezű vezetőt részesítenek előnyben a kormányfői hivatalban egy csütörtökön ismertetett felmérés szerint, olyat, aki kész szembeszegülni a parlamenttel.

Az Onward jobbközép agytröszt által több mint ötezer ember megkérdezésével készült kutatás szerint a 25 és 34 éves kor közöttiek 66 százaléka pártolja az erős vezetőket, és egynegyedük véli úgy, hogy a demokrácia nem jó Nagy-Britannia számára – írta az eredményekről tájékoztatva a The Daily Telegraph és a The Times. A két tekintélyes konzervatív napilap által ismertetett adatok szerint hasonló arányban támogatnák akár a katonai vezetést is.

A politikai viselkedés változásának jeleként értékelt eredmények szerint csaknem kétszer annyian szeretnének olyan társadalmat, “amely nagyobb biztonságot garantál az embereknek”, mint amennyien olyat, amely nagyobb szabadságot.

A jelentés egyik társszerzője, David Cameron egykori konzervatív kormányfő magas rangú tanácsadója, James O’Shaughnessy szerint az eredmények “60 évi liberális konszenzussal” való szakítást jeleznek.

Arra figyelmeztetve, hogy a kormányzó brit Konzervatív Párt akár ötmillió szavazót is veszíthet a következő parlamenti választásokon, hozzátette: ahhoz, hogy ezeket az embereket “visszatereljék az akolba”, a kormányfőnek véghez kell vinnie a brit európai uniós tagság megszűnését (Brexit), és meg kell adnia a szavazóknak a biztonságot, amelyre vágynak.

“A szavazók úgy vélik, a városok és az egyetemre járók számának növekedése ártott a társadalomnak. Azt gondolják, hogy a közösségek egyre inkább elkülönültek, nem pedig sokszínűek, a családi értékek erodálódnak, és a globalizáció, a technológiai változások és a bevándorlás ártott a hétköznapi emberek életének, munkájának és keresetének” – fejtette ki.

Will Tanner korábbi kormánytanácsadó, aki szintén társszerzőként jegyzi a tanulmányt, azt mondta: “A legtöbb szavazó nem szabadságharcos, aki még nagyobb individualizmusra, kisebb államra és alacsonyabb adókra vágyik. A legtöbben jól finanszírozott közszolgáltatásokat akarnak, biztonságot a családjuknak és erős közösséget ott, ahol élnek“. Hozzátette, a július 24. óta hivatalban lévő Boris Johnson új kormányfőnek hamar meg kell ezt értenie, ha azt akarja, hogy pártja újra többséget szerezzen a parlament alsóházában.

A felmérés a házasságkötésekkel és a bevándorlással kapcsolatban kimutatta, 63 százalék szerint kevesebben lépnek házasságra a családi értékek devalválódása miatt, és 59 százalék pedig úgy véli, hogy a bevándorlás erősödése összességében negatív hatással volt a gazdaságra.

Kommentárok szerint az eredmények részben az évek óta tartó megszorítások és a brit európai uniós tagság megszűnését övező bizonytalanságok hatását tükrözik. A The Times szerint egybecsengnek Boris Johnson egyik legfontosabb tanácsadója, Dominic Cummings privát kutatásának eredményével, amelynek alapján a kormány a brit állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) támogatásának erősítését és a bűnözés visszaszorítását tartja a legfontosabbnak a következő választások megnyerésében. Ez állhat a mögött is, hogy a kormány rendkívül határozottan állítja, október 31-én mindenképp megszűnik a brit EU-tagság, valamint annak hátterében is, hogy Boris Johnson többször is jelezte, kész megkerülni a parlamentet a Brexit ügyében.

Forrás: MTI

  • Kapcsolódó cikkeink:




Губернаторы России
Москва

Собянин анонсировал большую летнюю спортивную программу





Москва

Всеармянский союз «Гардман-Ширван-Нахиджеван» осуждает лживое заявление президента Азербайджана Алиева


Губернаторы России

103news.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.

Moscow.media
Москва

Собянин анонсировал большую летнюю спортивную программу



103news.comмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "103 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. 103news.com — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

103news.com — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.

Музыкальные новости

Игорь Бутман

«Петя и Волк»: премьера спектакля Игоря Бутмана и Константина Хабенского на Moscow Jazz Festival




Спорт в России и мире

Алексей Смирнов – актер, которого, надеюсь, еще не забыли

В преддверии Международного дня защиты детей подмосковные росгвардейцы провели спортивное мероприятие для школьников

Онлайн-лекторий «Иннагрика»: подкасты с учеными и экспертами об агротехе доступным языком

В Москве 1 июня стартует чемпионат по игре «Камень, ножницы, бумага»


Елена Рыбакина

Елене Рыбакиной поставили неожиданный «диагноз»



Новости Крыма на Sevpoisk.ru


Юрий Башмет

В Красноярске завершился 4 фестиваль под руководством Юрия Башмета



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России