Мы в Telegram
Добавить новость
103news.com
World News in Hungarian
Сентябрь
2019

1,4 millió német ment ki az utcákra, hogy tüntessen a klímavédelemért

0
1,4 millió német ment ki az utcákra, hogy tüntessen a klímavédelemért

Németországban 1,4 millióan tüntettek a klímaváltozás ellen pénteken, közölte a szervező, a Fridays for Future (Péntekenként a jövőért) elnevezésű nemzetközi mozgalom helyi szervezete - írja az MTI. 

Eszerint Berlinben tartották a legnagyobb, 270 ezer fős megmozdulást. Hamburgban 100 ezren, Kölnben 70 ezren vonultak az utcákra, és számos kisebb városban, köztük Münsterben és Freiburgban is több tízezer ember tüntetett.

Az aktivisták országszerte csaknem 600 megmozdulást szerveztek a svéd Greta Thunberg által indított mozgalom 40. pénteki tüntetéssorozatára. A legtöbb eseményen a központi témák között volt a szövetségi kormány ugyancsak pénteken elfogadott klímavédelmi programja.

A mozgalom élesen bírálta és elutasította a tervet, hivatkozva a többi között arra, hogy a kormány tervében szereplő kibocsátás-kereskedelmi rendszer helyett sokkal egyszerűbb és hatékonyabb lenne megadóztatni a szén-dioxid-kibocsátást.

Egy pénteken ismertetett felmérés szerint a németeknek kiemelten fontos az éghajlatváltozás feltartóztatása. Az ARD országos köztelevízió megrendelésére készített közvélemény-kutatás alapján a lakosság 63 százaléka szerint a klímaváltozás elleni küzdelem még a gazdasági növekedésnél is fontosabb ügy.

A tavaly augusztusban indult Péntekenként a jövőért mozgalom a németek 40 százaléka szerint erősen, további 12 százaléka szerint pedig nagyon erősen befolyásolja a német belpolitikát - mutatták ki az ARD Deutschlandtrend nevű felméréssorozatának új adatfelvételével.

Az MTI emlékeztet, hogy a mozgalom indulásával párhuzamosan megerősödtek a Zöldek. A baloldali irányultságú ellenzéki ökopárt országos támogatottsága tavaly augusztusban 14 százalékos volt, és a szavazatok 23 százalékát szerezné meg, ha most vasárnap lenne a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás. Ezzel a második számú erő lenne a Kereszténydemokrata Unió és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége után, amely a szavazatok 27 százalékát gyűjtetné össze az Infratest dimap közvélemény-kutató intézet felmérése szerint.

A távirati iroda azt is kihangsúlyozta, hogy a német rendőrség alacsonyabb számokat állapított meg, mint amit a Péntekenként a jövőért mozgalom közölt. (Zöldzóna)





Губернаторы России
Москва

Собянин: На городском вокзале Зеленоград — Крюково появился еще один переход





Москва

ГПМ Радио запустит «Юмор FM» в Ульяновске, а ENERGY – в Арзамасе


Губернаторы России

103news.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.

Moscow.media
Москва

Сергей Собянин. Главное за день



103news.comмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "103 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. 103news.com — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

103news.com — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.

Музыкальные новости

Филипп Киркоров

Нижегородский художник СПИЧ прокомментировал продажу картины Киркорову




Спорт в России и мире

Алексей Смирнов – актер, которого, надеюсь, еще не забыли

В новой Москве соревновались нештатные формирования

Сделано в СССР. Первое историческое ралли в Москве стартует 2 июня

ТАСС: Паралимпийский комитет России провел урок и мастер-классы для участников СВО


Мария Шарапова

Теннисистка Мария Шарапова снялась в красном облегающем платье



Новости Крыма на Sevpoisk.ru


Москва

Компания ICDMC приняла участие в торжественном открытии выставки “Тульское качество”



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России