Kinek az érdekét szolgálja a "jó kormányzás"?

• A jó kormányzásra irányuló kezdeményezéseket, melyeket az ENSZ és az Egyesült Államok külpolitikája is alkalmaz, olyan eszközként értékelik, melyek liberális demokráciát teremtenek a nem nyugati országokban, annak ellenére, hogy az olyan liberális demokrata hatalmak, mint az Egyesült Államok, maguk sem valósították meg a tökéletes kormányzást.
• A nyugati országok korrupció elleni küzdelmének valós globális hatásai vannak: az államoknak a nemzetközi sztenderd szintjére kell csökkenteniük a korrupció szintjét annak érdekében, hogy segélyeket vagy IMF-kölcsönöket kapjanak.
• Amint egy ország vagy országok csoportja liberalizálta a kereskedelmét és javította gazdasági hatékonyságát, a nyugat hajlandó átsiklani a korrupció azon új megnyilvánulási formái felett, melyek a szabadpiaci körülmények között jelentkeznek.
• A korrupció elleni harc és az állampolgárok kormányba vetett bizalmának növelése pozitív, demokratikus folyamatokhoz vezethet, ám nem szabad azt feltételezni, hogy a szabad piacokon jelenlévő korrupció kevésbé káros, mint a kevésbé liberális piacok esetében.

For English, please go to Page 2.

A jó kormányzás elvére épülő kezdeményezések mostanában mind az amerikai, mind a globális fejlesztési célok között előkelő helyet foglalnak el. Habár Európában pozitív lépéseket tettek a korrupció csökkentése érdekében, a neoliberális dogmák miatt azonban még ezek a kormányok is csak nehezen veszik rá magukat, hogy a saját rendszereiket érintő korrupcióról vitatkozzanak.

A 16. Fenntartható Fejlődési Cél, mely a „Béke, igazság és erős intézmények” elnevezést kapta globális elköteleződést jelez aziránt, hogy hatékony, felelősségre vonható és befogadó intézményeket hozzanak létre. A Fenntartható Fejlődési Célok, melyeket szeptember 25.-én véglegesítettek, olyan fontos globális célkitűzéseket tartalmaznak, melyek irányítani/formálni fogják az ENSZ tagállamainak politikáját a következő 15 évben. Ezek a célok az ENSZ tagállamai között lezajlott évekig tartó tárgyalások eredményeit tükrözik. A 16. Fenntartható Fejlődési Cél olyan feladatokat foglal magába, mint jelentősen csökkenteni a korrupciót és a megvesztegetést a már fent említett intézményekre vonatkozó kritériumok mellett. Ezek a típusú célkitűzések a jó kormányzásra irányuló kezdeményezésekként váltak ismertté és egy olyan globális trend részei, amely prioritásként kezeli a korrupció elleni küzdelmet a globális biztonsági és fejlesztési terveken belül.

A korrupcióellenes kezdeményezésekben elért eredményeket sokkal nehezebb értékelni és felmérni, mint más területeken. Sokkal egyszerűbb mérni például a mélyszegénység csökkentését vagy az oktatáshoz való globális hozzáférés növelését, mint a jellegénél fogva is rejtett korrupciót. A kereskedelemhez, üzlethez, illetve politikához fűződő komplex érdekrendszerek ösztönzőket teremtenek a nemzetek számára, hogy egyedi módokon harcoljanak a korrupció ellen hazájukban és külföldön egyaránt. A különböző politikai és gazdasági rezsimek, illetve intézményi kultúrák nagyban befolyásolják, hogy az országokban milyen kép alakul ki a jó kormányzásról. Ez még összetettebbé teszi az elemzésüket. Ha elemezni akarjuk az Egyesült Államok jelenlegi érdekeit az olyan jó kormányzásra irányuló kezdeményezésekben való elöljárásában, mint a Nyílt Kormányzati Együttműködés vagy a nyugati országok bevonása a Közép-és Kelet-Európában, illetve Közép-Ázsiában 1989 óta fennálló korrupció leépítésében, észben kell tartanunk a kereskedelem kiterjesztésére és a piaci liberalizációra irányuló érdekeiket.

2014 októberében Barack Obama elnök bevezette az Egyesült Államok globális korrupció ellenes kezdeményezését, mely részletezi az USA elköteleződését, hogy terjessze a jó kormányzás gyakorlatát, illetve mérsékelje a külföldi korrupt gyakorlatok elterjedését. Ami a tényeket illeti, az amerikai Külügyminisztérium és az amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID) évente megközelítőleg egymilliárd dollárt költ korrupcióellenes és egyéb jó kormányzásra irányuló programokra.

A nemzetközi korrupció elítélése teljes mértékben beleillik a nyugati liberális államok által hangoztatott tipikus politikába. Az igazságos gazdasági verseny, a privát szektor bevonása a civil társadalomba és a korrupció kultúrájának felszámolása olyan szükséges lépéseknek vannak kikiáltva, melyeket minden nemzetnek meg kell tennie annak érdekében, hogy olyan szintre emelkedjen, mint az Egyesült Államok, legalábbis ahogy ők állítják. Az ilyen globális változtatásra történő felszólítások a nyugati nemzeteket a jó kormányzás ideális modelljeként mutatják be, és az olyan területeket, mint Afrika, Latin-Amerika, Kelet-Európa és Közép-Ázsia korruptként jellemzik. 

A nyugati korrupcióellenes kezdeményezések gyakran ajánlanak neoliberális megoldásokat, melyek széleskörű privatizációhoz és a változékony, likvid külföldi befektetésekhez kapcsolódnak. John Sammis, az USA Európai Unióhoz akkreditált képviseletének helyettes vezetője az előző év novemberében elhangzott beszédében is kiemelte, hogy a korrupció elleni küzdelem az Egyesült Államok és az Európa globális stratégiai érdekeinek alapvető eleme. Külön hangsúlyozta a tovagyűrűzés hatását a harmonizált korrupcióellenes sztenderdek és az integrált gazdaságok között (például a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) esetében az USA és az EU között), ugyanakkor azt is kijelentette, hogy az Egyesült Államok szemében egyre nagyobb nemzetbiztonsági fenyegetést jelent a korrupció nem csupán a saját, de a szövetséges államok számára is. A korrupciót olyan külső fenyegetésként emlegette, mely a jólét és a biztonság útjában áll a kölcsönösen előnyös gazdasági partnerség kialakításában.

Sammis beszédében felhívta a figyelmet a neoliberális közpolitikákra, hangsúlyozta az NGO-k és a magánszektor fontos szerepét a kormányok felelősségre vonhatóságának elősegítésében, és kijelentette, hogy azok a kormányok, melyek nem lesznek képesek tartani a nemzetközi értékeket és nem lépnek fel a korrupció csökkentése érdekében azokat felelősségre vonják és komoly diplomáciai, valamint gazdasági következményekre számíthatnak.

Sammis a kitermelő iparágakat különösen érzékenynek tekinti a korrupcióra és kijelentette: az Egyesült Államok számos lépést tesz annak érdekében, hogy a kitermelő vállalatok és a kormányok elszámoltathatók legyenek. Különös érdekes megfigyelni miként határolódik el az USA a nyersanyag-kitermelő kormányoktól, miközben ők a harmadik legnagyobb kőolajtermelők a világon és mennyiben függ az amerikai gazdaságilag a földgáz, kőolaj és egyéb ásványi anyagok kitermelésétől. A kitermelő iparágak forró témának számítanak a jó kormányzásról és a korrupció elleni küzdelemről folytatott tárgyalások során- a nyugati döntéshozók szeretik felidézni a közép-ázsiai, közel-keleti és afrikai dúsgazdag olajbárók képét, hogy elítéljék a korrupciót a Fortune 500 listán szereplő vállalatok között, mint az Enron vagy a Morgan Stanley.

Természetesen ez az elemzés nem hivatott démonizálni az Egyesült Államokat vagy azt sugallni, hogy korrupcióellenes kezdeményezéseik önmagukban is korruptak. Az USA nyersanyag-kitermelő iparágak átláthatóságára irányuló kezdeményezése kötelezi magát az államot is, hogy növelje az amerikai olaj, földgáz és ásványi anyagokból származó jövedelmek átláthatóságát. Az 1977-es külföldi korrupt gyakorlatokat tiltó törvény, egy szövetségi amerikai törvény legalább 50 vállalat elítéléséhez vezetett összesen megközelítőleg hárommilliárd dollár összegnyi büntetést vonva maga után. Ugyanakkor szükséges megvizsgálni a rejtett szándékot a kezdeményezések mögött: azokat a módszereket amiket az USA alkalmaz annak érdekében, hogy az országok tartsák magukat jó kormányzási sztenderdjeikhez (gyakori feltétele a segélyeknek) és milyen másként kezelik a korrupció kérdését a különböző régiókban.

Magyarország elég kevés korrupció ellenes kezdeményezésben vállalt szerepet és külön érintetté vált az USA által támogatott Nyílt Kormányzati Együttműködésben. 2012-ben csatlakozott a kezdeményezéshez azzal a szándékkal, hogy elkötelezze magát a nyílt kormányzás, a közigazgatás integrációjának javítása, a közszolgáltatások minőségének javítása és a közösségi erőforrások hatékonyságának javítása mellett. A Fidesz által vezetett kormány, mely 2010-ben lépett hivatalba, készített egy weboldalt mely fontos információkat tartalmaz a magyar minisztériumokról viszonylag enyhe politikai hangnemben válaszolva a lakosság aggodalmaira az átláthatóság hiányáról a kormányban. 2001 óta Magyarország módosított büntető törvénykönyvén szigorúbb büntetést kiszabva a korrupciós bűncselekményekre, a nemzetközi sztenderdekkel összhangban. Ugyanakkor felléptek bizonyos aggályok azt illetően, hogy Magyarország 2004-es EU-hoz való csatlakozása óta a jó kormányzati kezdeményezésekben nem haladtak előre. A Transparency International által 2012-ben kiadott riport szerint a Fidesz által kezdeményezett alkotmánymódosítások, a bíróság függetlenségét érintő aggodalmak és az olyan erősebb jogszabályokra való igény, melyek érvényre juttatják az etikus viselkedést és az átláthatóságot a parlamenti képviselők között mind mutatják a korrupció ellenes reformok szükségességét. Továbbá a 2013-ban az Eurobarometer által a korrupcióról végzett kutatás alapján a magyar válaszadók 89 százaléka gondolta úgy, hogy a korrupció széleskörű probléma Magyarországon, míg az EU átlag 76 százalék volt.

A közép-és kelet-európai régiók, valamint Közép-Ázsia magukra vonják a nemzetközi jó kormányzati kezdeményezések figyelmét. Kelet-Európa és Közép-Ázsia Korrupcióellenes Hálózata egy regionális fórum és jó kormányzati program, amely az OECD megvesztegetéssel foglalkozó munkacsoportjának felügyelete alatt fut hat európai ország és az USA Külügyminisztériumának támogatásával. Idén október 7-9. között ült össze az OECD, hogy megvitassák az isztambuli korrupcióellenes akciótervet, mely egy felülvizsgálati program a Korrupcióellenes Hálózaton belül. Míg a Korrupcióellenes Hálózat magába foglalja a Balti-államokat, valamint Romániát, Bulgáriát, Oroszországot és Belaruszt, addig a visegrádi négyeket nem, mely azt jelzi, hogy a nemzetközi korrupcióellenes erőfeszítések (az északi féltekén belül) a keleti országokra koncentrálódnak.

A „jó kormányzás” kifejezés retorikailag igen hasznos a neoliberális politikák népszerűsítésében, melyek a fejlett, nyugati országok gazdasági érdekeit szolgálják, így támogatásukat élvezik. Mint a politikatudományok és a nemzetközi kapcsolatok elemzői megegyezhetünk abban, hogy az ideális kormány bizalmat kelt az állampolgárokban, hatékonyan használja fel a közpénzeket, igazságos és versenyképes rendszerrel rendelkezik a beszerzések elosztására, nem enged teret az intézményesített megvesztegetésnek és a tisztességtelen mecénás-rendszereknek, valamint minden alkalmazottját törvényes felelősség terheli. Azt is biztosan kijelenthetjük, hogy a korrupció elleni küzdelem és jó kormányzás elősegítése jó ötletek. Ám gondosan meg kell vizsgálnunk, hogy az olyan országok mint az Egyesült Államok miként kötelezik el magukat a korrupció csökkentése mellett. A nyugati országoknak érdekében áll az olyan típusú kormányzati típusok elősegítése, melyek magukba foglalják a liberalizált gazdaságot, a globális kereskedelmet, valamint az NGO-k és a privát szektor integrációját a civil társadalomba.

“Good governance” initiatives have recently cropped up in American and global development agendas. Although positive steps have been taken in Europe to reduce corruption, a neoliberal agenda makes the West less enthusiastic to discuss the corruption within their own political and economic institutions.

The 16^th Sustainable Development Goal, entitled “Peace, Justice and Strong Institutions”, declares a global commitment to “building effective, accountable and inclusive institutions”. The SDGs, which were finalized on September 25^th, are an important set of global targets that countries will use to guide their policies over the next decade and a half—they reflect the results of years of negotiations that included every UN member state. The 16^th SDG elaborates by listing targets such as “substantially reduc effective, accountable and transparent institutions at all levels”. These types of objectives have come to be known as “good governance initiatives” and are part of a recent global trend that prioritizes fighting corruption within global security and global development agendas.

Assessing progress on good governance or anti-corruption initiatives can be much harder to measure and more controversial than for other goals,such as eradicating extreme poverty or increasing global access to education. Complex layers of trade-related, business and political interests create incentives for nations to fight corruption in specific ways domestically and abroad. Varied political and economic regimes and institutional cultures affect how countries envision “good governance”. This makes them all the more complex to parse. When we analyze the recent interest of the United States in spearheading global “good governance” initiatives such as the Open Government Partnership and Western involvement in fighting corruption in Central and Eastern Europe and Central Asia post-1989, we must keep their interest in trade expansion and market liberalization in mind.

In October of 2014, President Obama introduced the “US Global Anti-Corruption Agenda” which details the US commitment to promoting “good governance” and reducing foreign corrupt practices. In fact, the State Department and U.S. Agency for International Development already spend around $1 billion per year on anti-corruption and related good governance programs globally. Condemning international corruption fits quite easily into the typical policies advocated by Western liberal states. Fair economic competition, the inclusion of the private sector in civil society and the elimination of a “culture of corruption” are hailed as the necessary measures that foreign nations must take in order to rise to the level of progress countries like the US claim to have already achieved. Such calls for global action portray the West as the ideal model of “good governance” and characterize Africa, Latin America and, increasingly, Eastern Europe and Central Asia, as regions plagued by endemic corruption. Most importantly, Western anti-corruption agendas frequently propose neoliberal solutions to corruption that is itself linked to large-scale privatization and volatile, liquid foreign investment.

In a speech made on behalf of the US mission to the EU in November of last year, Deputy Chief of Mission John Sammis also argued that fighting corruption is an essential aspect of US and Europe strategic global interests. He focused particularly on the spillover between harmonized anti-corruption standards and integrated economies (by way of US-EU agreement on the Transatlantic Trade and Investment Partnership, also known as T-TIP), but also declared, “the United States views corruption as a growing threat to the national security of our country and allies around the world.” He articulated corruption as a foreign threat—a force working outside of a mutually-beneficial economic partnership that stands firmly in the way of prosperity and security. Sammis’ speech included calls for neoliberal policies, citing NGOs and the private sector as important institutions for promoting government accountability, and declared that governments failing to measure up to international norms for eliminating corruption would be held responsible, with serious diplomatic and economic repercussions.

Sammis also named the extractives industries as “especially susceptible to corruption” and asserted that “the U.S. is taking several actions to ensure that extractives companies and governments remainaccountable”. It is particular interesting to note the way he distanced the US from “extractive governments” despite the fact that the US is the third largest oil producer in the world and depends economically on the extraction of natural gas, petroleum and other minerals. Extractive industries are a hot topic in current discourse about good governance and fighting corruption—Western policy-makers prefer to conjure up images of obscenely wealthy oil barons in Central Asia, the Middle East and Africa that to condemn corruption among Fortune 500 companies like Enron or Morgan Stanley (corruption which is typically characterized and dismissed as an instance of “corrupt practice” rather than a problem endemic to any system).

Of course, this analysis is not meant to demonize the United States or suggest that it’s anti-corruption initiatives are completely corrupted themselves. The US Extractive Industries Transparency Initiative commits the US itself to becoming a complaint country and increasing transparency about revenues flows from American oil, gas and mineral resources. The 1977 Foreign Corrupt Practices Act, a federal US law, has led to the conviction of at least 50 corporations with penalties adding up to around $3 billion. Yet, it is essential to scrutinize the agenda behind the agenda—to look at the ways the US exercises power when it asks countries to adhere to its good governance standards (often on the condition of receiving aid) and the way corruption is dealt with differently across regions.

Hungary has engaged in quite a few anti-corruption initiatives recently and has been specifically involved with the US-backed Open Government Partnership initivative. It joined the OGP in 2012 with the intention of committing to “open governance” and “improving the integrity of public administration, the quality of public services efficiency of using community resources.” The Fidesz-led government, which took office in 2010, created a website containing important information about the Hungarian ministries in a relatively mild political gesture addressing public concerns about a lack of transparency in the government. Since 2001 Hungary has passed modifications on its Criminal Code including stricter punishment for corruption, in line with international standards. However, there have been concerns that after Hungary’s 2004 accession to the EU, positive progress on good governance initiatives has stalled. According to a report released in 2012 by the global NGO Transparency International, the constitutional changes initiated by the Fidesz government as well as concerns about the independence of the judiciary and the need for stronger legislation enforcing ethical behavior and transparency among parliamentarians signal the need for more anti-corruption reform. Additionally, according the 2013 Special Eurobarometer on Corruption, 89% of Hungarian respondents consider that corruption is a widespread problem in Hungary compared to the EU average of 76%.

The Central and East European regions as well Central Asia are, as a whole, attracting the focus of international good governance initiatives. The Anti-Corruption Network for Eastern Europe and Central Asia (ACN) is a regional forum and good governance program run under the OECD Working Group on Bribery, funded by 6 European nations as well as the US State Department. Just recently, from October 7-9, the OECD convened to discuss the Istanbul Anti-Corruption Action Plan, a peer review program within the ACN. While the ACN includes the Balkan and Baltic states as well as Romania, Bulgaria, Russia and Belarus, it does not include the Visegrad Four, indicating a drift towards the east in the international focus of anti-corruption efforts (within the northern hemisphere).

The phrase “good governance” is rhetorically useful in promoting neoliberal policies backed by the economic interests of developed, Western states. We can, as analysts of political science and international relations, agree that an ideal government fosters confidence in its citizens, uses public money efficiently, has a fair and competitive system for allocating contracts, does not allow for institutionalized bribery or unfair patronage systems and holds all of its employees responsible under the law. We can also safely assert that combatting corruption and promoting good governance are good ideas (“good governance” has such a truth embedded in its name). But we must carefully examine how countries like the United States propose to reduce global corruption. The West has a vested interest in a certain type of governance that involves liberalized economies, globally linked trade, and the integration of NGOs and the private sector into civil society.