Добавить новость
103news.com
World News in Hungarian
Май
2023

Nem csak Oroszországot veszi célba a tizenegyedik uniós szankciócsomag

0

A tizenegyedik uniós szankciócsomag a büntetőintézkedések megkerülésének megakadályozására fog összpontosítani, így nem kizárt, hogy harmadik országok ellen is szankciókat vezet be – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Kijevben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott sajtótájékoztatóján.

„További termékekkel bővítjük a tranzitszállítási tilalmat, beleértve a repülőgép-alkatrészeket, amelyek Oroszországon keresztül harmadik országba szállításuk közben a Kreml kezébe kerülhetnek” – fogalmazott a bizottság elnöke.

Elmondása szerint „a közelmúltban megnövekedett a kereskedelmi forgalom az EU és néhány ország között, és bizonyos áruk Oroszországban jelentek meg. Ha azt látjuk, hogy az Európai Unióból származó árukat harmadik országokba küldik, majd Oroszországban kötnek ki, javasolhatjuk, hogy a tagországok szankciókat vezessenek be ezen áruk kivitelére. Ezt a mechanizmust a kockázatelemzés és az EU-országok jóváhagyása után nagyon körültekintően használjuk majd, de általa meg kell mutatnunk, hogy dolgozunk a szankciók kijátszása ellen” – magyarázta.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Zelenszkij a sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy az Európai Uniónak szankciókat kell bevezetnie Oroszország nukleáris ipara ellen, mert ezáltal a 11. szankciócsomag ereje arányos lesz az orosz fenyegetés mértékével.

Az ukrán elnök felszólította a szomszédos országokat és az Európai Unió államait: tartózkodjanak attól, hogy az Ukrajnával folytatott kereskedelemről bármiféle döntést hozzanak anélkül, hogy Ukrajnával egyeztettek volna.

„Megbeszéltük az Európai Bizottság elnökével a mezőgazdasági termékeink exportjával kapcsolatos helyzetet. Általános megállapodásunk van a globális élelmezésbiztonsághoz való ukrán hozzájárulásunkról. Sajnálatos módon azonban a háború miatti szolidaritás helyett problémákba ütköztünk. Szomszédaink brutális protekcionista intézkedései csalódást okoztak nekünk” – fejtette ki, hangsúlyozva, hogy az ukrán export korlátozása elfogadhatatlan, mert növeli az agresszor Oroszország képességeit.

Ezzel összefüggésben Zelenszkij egy tanácsadói csoport létrehozását javasolta Ukrajna, valamint a szomszédos országok és az EU-tagállamok részvételével a kereskedelem problémás kérdéseinek elemzése érdekében. Az államfő azt is kijelentette, hogy határozott döntéseket vár az Európai Uniótól, továbbá minden kereskedelmi korlátozás mielőbbi megszüntetését.

Zelenszkij közölte, hogy Ukrajna júniusban kedvező időközi értékelésére számít az Európai Bizottságtól az európai integráció felé tett előrehaladásáról. „Már rég eljött az idő, hogy felszámoljuk a mesterséges politikai bizonytalanságot Ukrajna és az Európai Unió kapcsolataiban. Eljött az idő, hogy pozitív döntést hozzanak az Ukrajna európai uniós tagságáról szóló tárgyalások megkezdéséről” – hangsúlyozta az államfő. „Értékeink, biztonságunk, jólétünk, békénk a kontinensen csak Ukrajnával együtt valósulhatnak meg száz százalékban Európa számára” – szögezte le. Az ukrán elnök szerint Ukrajna „mindig is a közös európai tér szerves része volt és lesz”.

Zelenszkij köszönetet mondott azért, hogy az Európai Unió kész egymillió darab tüzérségi lőszert adni Ukrajnának, amire – mint mondta – nagy szüksége van az ukrán hadseregnek.

Ursula von der Leyen jelképes napon érkezett Kijevbe. Zelenszkij hétfőn rendelkezett arról, hogy mostantól az EU-tagállamokhoz hasonlóan Ukrajnában is május 9-én ünneplik az Európa-napot. Döntésével hatályon kívül helyezte a 2003-as elnöki rendeletet, amelynek értelmében Ukrajnában eddig minden május harmadik szombatján tartották az Európa-napot.

Mától szimbolikusan Ukrajna is az Európa-nap része

Forrás: MTI





Губернаторы России
Москва

Собянин: Москва и Пекин подписали программу сотрудничества на 2024-2026 годы





Москва

Топ-5 самых ярких зарубежных архитектурных проектов на первичном рынке Москвы


Губернаторы России

103news.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.

Moscow.media
Москва

Собянин: Москва и Пекин подписали программу сотрудничества на 2024-2026 годы



103news.comмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "103 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. 103news.com — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

103news.com — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.

Музыкальные новости

Бато Багдаев

В столице Бурятии в городе Улан-Удэ в театре кукол «Ульгэр» 14-16 июня пройдут «Волшебные выходные»! - Театр и Цирк, Культура и Концерт, Россия и Дети




Спорт в России и мире

Алексей Смирнов – актер, которого, надеюсь, еще не забыли

Красногорск первым встретил участников международного супермарафона Москва-Минск

В УФСИН России по Республике Дагестан прошли лично-командные соревнования по легкой атлетике

Военно-спортивный фестиваль Росгвардии в «Лужниках» собрал более 20 000 москвичей и гостей столицы


ATP

Лучший теннисист Казахстана узнал позицию в обновленном рейтинге ATP



Новости Крыма на Sevpoisk.ru


News Every Day

Bradley Wiggins accused of ‘trashing’ posh VW campervan as pals say bankrupt cyclist has sold his medals and shirts



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России