Мы в Telegram
Добавить новость
103news.com
World News in Hungarian
Май
2023

A zavargások miatt megerősítette jelenlétét Koszovóban a KFOR

0

Ma reggel a NATO vezette KFOR-misszió a térségben történt legújabb fejleményeket követően megerősítette jelenlétét Észak-Koszovó négy településén.

A KFOR jelenlétének célja, hogy az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának 1999. évi 1244. számú határozatában foglalt megbízatásával összhangban biztosítsa a biztonságos környezetet és a szabad mozgást Koszovó valamennyi közössége számára.

A KFOR parancsnoka továbbra is szoros kapcsolatot tart fenn fő tárgyalópartnereivel, beleértve a koszovói intézmények és biztonsági szervezetek képviselőit, a szerb fegyveres erők vezérkarát, valamint az EU által vezetett jogállamisági missziót (EULEX) és a nemzetközi közösség más képviselőit. A KFOR egyben sürgeti Belgrádot és Pristinát, hogy a feszültségek csökkentése érdekében vegyenek részt az EU által vezetett párbeszédben, amely az egyetlen út a béke és a normalizáció felé.

Előzmények

A szerbek tiltakozása pénteken kezdődött, amikor Zvecan, Leposavic és Zubin Potok újonnan megválasztott, albán nemzetiségű polgármesterei megpróbálták elfoglalni hivatalaikat. A helyi szerbek nem akarták beengedni az önkormányzati épületekbe az új polgármestereket, mert nem értenek egyet azzal, hogy a többségében szerbek lakta településeket albánok vezessék, olyan emberek, akiket nem ők választottak meg.

Április 23-án négy észak-koszovói településen tartottak előrehozott polgármester-választást, mert a települések vezetői novemberben egy Szerbia és Koszovó közötti vita miatt lemondtak. A szerbek többsége bojkottálta az előrehozott választást, így a részvételi arány 3,47 százalékos volt, és a leadott szavazatok alapján a településeket a jövőben albán polgármesterek vezetik majd.

Sem a helyi szerbek, sem Belgrád nem tartja elfogadhatónak, hogy az ilyen alacsony részvétel és a szerbek bojkottja mellett lezajlott választást Pristina és a nemzetközi közösség is legitimnek nevezte.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.

https://www.instagram.com/p/Cs0nbOGo4OZ/

A helyzet hétvégén is feszült volt, ám mivel munkaszüneti napokról volt szó, nem került sor összecsapásra, hiszen senki nem akarta használni az önkormányzati épületeket. Hétfőn viszont a hivatalba igyekvő új polgármestereket a szerbek ismét megállították. A koszovói rendőrség különleges egységei a helyszínre vonultak, ahol könnygázzal igyekeztek feloszlatni a tömeget. A helyzet eszkalációjának megakadályozására kapcsolódott be a KFOR.

A Koszovó északi részén található településeken korábban főként szerb nemzetiségű rendőrök teljesítettek szolgálatot, de szinte mindannyian felmondtak a novemberi szerb-koszovói rendszámtábla-vita következtében.

A koszovói szerbek azt követelik, hogy a koszovói kormány nyilvánítsa semmisnek az áprilisi polgármester-választást, és tegye lehetővé, hogy továbbra is szerbek vezessék az ottani intézményeket. Albin Kurti miniszterelnök azonban annak ellenére, hogy a múlt hét végén több külföldi diplomata is a helyzet rendezését kérte tőle, a közösségi médiában vasárnap azt írta: a megválasztott polgármesterek minden állampolgár ügyeit figyelembe veszik majd.

Forrás: MTI / KFOR / Instagram





Губернаторы России
Москва

Собянин: На городском вокзале Зеленоград — Крюково появился еще один переход





Москва

"СВЯТОЙ ЛЕНИН" раскрыл загадку В.В. Жириновского и В.Г. Мессинга. СЕНСАЦИОННЫЕ ДАННЫЕ!


Губернаторы России

103news.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.

Moscow.media
Москва

Собянин: На городском вокзале Зеленоград — Крюково появился еще один переход



103news.comмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "103 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. 103news.com — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

103news.com — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.

Музыкальные новости

Джиган

Бесконечный отдых закончился: Джиган и Оксана Самойлова стали участниками шоу «Выжить в Дубае»




Спорт в России и мире

Алексей Смирнов – актер, которого, надеюсь, еще не забыли

Сделано в СССР. Первое историческое ралли в Москве стартует 2 июня

В преддверии Международного дня защиты детей подмосковные росгвардейцы провели спортивное мероприятие для школьников

В новой Москве соревновались нештатные формирования


Ролан Гаррос

Парижские сюжеты: Медведев играл в кошки-мышки, Котов творил историю, Калинская заставляла нервничать Синнера



Новости Крыма на Sevpoisk.ru


Сюзанн Ленглен

Последний танец Надаля и юбка Сюзанн Ленглен: 6 важных фактов о «Ролан Гаррос»-2024



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России