Idén januárban ünnepelhettük volna a kárpótlási jegyek 35. születésnapját, ha volna mit ünnepelni. A rendszerváltáskor Magyarország a korábbi rezsimek által okozott személyi sérelem vagy tulajdonelkobzás miatt alkalmazta az utólagos vagyoni juttatást mint kárpótlást. Természetesen nem teljes kártérítésről van szó, csupán a sérelmek, veszteségek részleges pótlásáról, ezt már az akkori törvények is hangsúlyozták, döntően a magyar társadalom korlátozott teherbíró képességére hivatkozva.A magánszemélyek a különböző kárpótlási törvények által meghatározottak szerint igényt nyújthattak be a kárpótlásra, a konkrét feltételeket három törvény szabja meg. Alapesetben a kárpótlás az 1939. május 1-jétől 1949. június 8-áig terjedő időszakban elszenvedett vagyoni károkra vonatkozik. Érdekes, hogy a harmadik törvény kis késessel, pótlólag szabályozza az életüktől és szabadságuktól jogtalanul megfosztottak kárpótlását – nevesítve pl. a deportálást és a szovjet kényszermunkát. Ez a törvény időben már szélesebb hatáskörű, az 1939. március 11. és 1989. október 23. között életüktől vagy szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak részére biztosít kárpótlást. A késlekedés oka nyilvánvalónak tűnik: a rendszerváltáskor pozíciót vesztett baloldali erőknek még volt annyi parlamenti szerepkörük, hogy késleltetni tudták a szocializmus időszakában elkövetett törvénytelenségek jogszabályban való megjelenítését. Megjegyzendő, a kárpótlás egész intézményének komoly hiányossága, hogy az 1939 előtti időszak sérelmeivel nem foglalkozik, holott az első magyarországi zsidótörvény dátuma 1938. május 29., amikor is hatályba lépett az azévi XV. törvénycikk, amely a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának biztosítására hivatkozva korlátozta a zsidók arányát az értelmiségi pályákon és más területeken.
