Szeretett a Böszörményi úton lakni. Mindig itt lakott, talán ezért. Szpréger Jenő ötvenéves bárzongorista volt, évek óta az Eldorádóban zenélt Krausz Ottóval, ők voltak a Kra–Szpré duó. Ebből élt szerényen, régi bútorokkal berendezett kétszobás lakásában, napközben kiállt a kis erkélyére cigarettázni, és hódolt legkedvesebb szenvedélyének, nézte, amint az ötvenkilences villamos csikorogva lekanyarodik a Lékai tér felől. Mukai Zsuzsi énekesnőtől húsz éve, nem sokkal Szofi születése után elvált. Jó volt egyedül élni. Szerette az Eldorádót, szeretett beszélgetni a pincérekkel és a pultosnőkkel, együtt dohányoztak a hátsó kijáratnál a sörösládák között. Közepes hely, ezt mondták rá. Biztosan. Vihette volna többre? Gyerekként kotta nélkül játszotta Bachot, de hát a tehetséges gyerekből nem mindig lesz képességes felnőtt. Nem, állapította meg, nem vihettem volna többre, megragadtam a középszeren. A felesége meg is mondta neki, mielőtt elhagyta, apukám, egy lúzer vagy. A duó ügyeit is Ottó intézte, néha összejött egy-egy turné vagy balatoni szabadtéri kísérés, de semmi több. Szofi, a férje, egy Krecskai Lajos nevű szomorkás állatorvos hétvégeken meghívták ebédre, de már unja őket, a desszert előtt az órájára nézett, és hazaindult, félúton a tenyerében tartotta a lakáskulcsát, és alig várta, hogy otthon legyen, már eleve a neve sem tetszett ennek a pasasnak, és nem is akarta, hogy az unokái majd viseljék. Legyalogolt a Fillér utcán, ki a Moszkvára, alig várta, hogy megpillantsa a villamosát.Nem hiányzott neki senki sem.A Böszörményi út, ez az ő világa. A villamosmegálló, a Tanács előtt, anya szorosan fogta a kezét, a könyvtár, ahová már gyerekkorában is járt, onnan lopta el a Tom Sawyert, aztán a Tik-Tak presszó, az utánozhatatlan ízű rózsaszín és barna minyon, az Ugocsa sarkán a virágos, a Pápai, szemben vele a kedvenc zöldségese, a Jani úr, a fodrásza, Földesi. A Beethoven utca sarkán volt az első randevúja. A játszótér a Hollósy Simon téren. De legjobban azt a látványt szerette, amikor az ötvenkilences lekanyarodik a Lékairól, és hallja, hogy csikorognak a kerekei. Tökéletes élmény. Mindig itt akar élni? Mondjuk, hogy mindig. Jó lesz ez így, apa, ez kérdezi Szofi, általában akkor, amikor már a fején a sapka, és ott áll az ajtóban, már hívta a liftet, de Szofinak mindig ilyenkor jutnak eszébe a dolgok, amiket ebéd közben nem beszélnek meg, valamiért ilyenkor adja a jótanácsokat, amiket ő már nem bír hallgatni, apa, váltani kellene, ezt mindig elhangzik, hogy ne már az Eldorádó legyen a végállomás, és ezt hajtogatta Krausz is, egyfolytában lehetőségeket keresett a neten, hogy találjon egy luxusszállodát az emírségekben, abban van a nagy pénz, Jenő, már a Mukai is ott énekel, Abu-Dabeszban, küldözget fotókat is magától, ahogy az uszodaparton bronzbarnára sütteti magát, biztosan, gondolta. Bedobálsz néhány cuccot egy táskába, és már megyünk is.Hétfőn szabadnaposak voltak, beült a Szamosba, krémest evett, és hosszú kávét ivott.Egy ilyen hétfő este Krausz hívta.– Nagy újság van, Jenő – mondta lelkesen. – Kaptunk állásajánlatot a Viktória Hercegnőre.Tényleg nagy újság, de mi az a Viktória Hercegnő, ezt kérdezte.– Hogyhogy az mi? Hát nem tudsz te semmit? – Krausz olyan vidáman nevetett fel, mint egy óvodás, aki a kedvenc ételét kapja ebédre. – A Viktória Hercegnő egy óceánjáró, a Karib-térségben cirkál gazdag európai meg amerikai utasokkal. Küldtem nekik demót, elfogadták. Hat hét múlva hajózunk ki Miamiból. Ragyogó fizetés, nők, napfény. Este hattól tizenegyig játszunk egy bárban. Király. Küldhetsz majd fotót Mukainak, pezsgősüveggel a kezedben, csajokkal az öledben. Na, mit szólsz?Szpréger azt felelte, átgondolja, Krausz lehülyézte, és azt mondta, ezen nincs mit gondolkodni.Krausz másnap reggel újra hívta.– Átviszem a szerződést, csak alá kell írnod. Küldik a repülőjegyet.Szpréger hallgatott.– Mi a baj? – kérdezte csalódottan Krausz.– Semmi.– Nem hangzik jól?– Jól hangzik – ismerte el. – De én nem megyek.– Nem jössz? – Krausz megemelte a hangját.– Nem.– Tudod, mi melóm van nekem abban, hogy idáig eljutottunk?– Tudom – felelte ő –, mégsem megyek.Szpréger letette a telefont. Még hogy a Karib-térség! Rágyújtott, levette a kotyogót a gázról, beszívta a kávé illatát. Az ötvenkilences éppen akkor kanyarodott le a Lékai felől.Még éppen kiért a teraszra, hogy lássa.Majdnem lekéste.
