Добавить новость
103news.com
World News in Hungarian
Март
2016

Havi hatezer menekült áthelyezését sürgeti Brüsszel

0
  • A tagállamok belügyminiszterei csütörtöki ülésükön visszafogottan üdvözölték az Európára zúduló menekültáradat csökkentését célzó török tervet.
  • A most bejelentett csomag számos jogi, politikai és gyakorlati aspektusa az EU-csúcsig hátralevő egy hétben még tisztázásra vár.
  • Az Európai Bizottság havi hatezer menekült áthelyezését tűzte ki nem hivatalos célként Görögországból és Olaszországból.

Klaas Dijkhoff holland menekültügyi miniszter szerint a tagállamok belügyminiszterei csütörtökön üdvözölték a hétfői EU-csúcson elővezetett török tervet, amely „jelentősen csökkentheti a menekültek beáramlását Európába”. Az állam- és kormányfőktől kapott mandátum alapján Donald Tuskra, az Európai Tanács elnökére hárul a feladat, hogy a jövő csütörtökig hátralevő szűk egy hétben megtisztítsa az utat az alkucsomag elfogadása előtt.

Az EU intézményekben lázas munka folyik az Ahmet Davutoglu török miniszterelnök által bemutatott javaslat jogi vonatkozásainak tisztázása érdekében, különös tekintettel arra, hogy nemzetközi emberi jogi szervezetek és az ENSZ menekültügyi főbiztossága is élesen bírálta a terv egyes elemeit, felhívva a figyelmet a menekültekre vonatkozó nemzetközi normák megsértésének veszélyeire. Az egyik fő bírálat tárgya az az elképzelés, melynek értelmében egy adott pillanattól kezdve a szíreket is beleértve valamennyi a görög szigetekre illegális úton érkező menekültet és migránst vissza lehetne küldeni Törökországba, és az EU minden egyes személy visszafogadásáért cserébe vállalná egy menekült áttelepítését Törökországból Európába.

Klaas Dijkhoff, a csütörtöki ülésen elnöklő holland miniszter hangsúlyozta, hogy az áttelepítésre mindenképpen önkéntes alapon kerülne sor, de azonnal hozzátette, hogy minden országnak ki kellene vennie részét az erőfeszítésekből. Magyarország és Szlovákia ugyanakkor jelezte, hogy egyetlen menekültet sem kíván átvenni az EU-m kívülről, mert ez a magyar miniszterelnök szerint „a keringőre való felkéréssel lenne egyenértékű”.

A török terv értelmében Görögországból gyakorlatilag mindenkit vissza lehetne küldeni Törökországra azon az alapon, hogy biztonságos harmadik országról lévén szó ott kell benyújtani a menedékjogi kérelmet. A genfi konvenció értelmében ugyanakkor mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget a menedékjogi kérelem benyújtására az EU-ban. Az EU menekültügyi biztosa leszögezte, hogy Európa a nemzetközi szabályokkal összhangban fog cselekedni. Dmitrisz Avramopulosz szerint ez mindenekelőtt három kritérium betartását jelenti. 1. Nem lehet üldöztetés veszélyének kitenni senkit. 2. Tilos minden további nélkül visszaküldeni a menekülőket. 3. Lehetőséget kell biztosítani számukra a menedékjogi kérelem benyújtására.

Értesülésünk szerint az esetleges EU-török megállapodást követően sem küldenék azonnal vissza Törökországba az illegális úton érkezőket, hanem a regisztrációs központokban (hotspotokban) gyorsított eljárással regisztrálnák, mielőtt buszokon vagy kompokon visszaszállítanák őket Törökországba, ahol lebonyolítanák a hivatalos menedékjogi eljárást.

Avramopulosz biztos csütörtöki bejelentése szerint a 11 tervezett hotspotból 8 mostanra felállt és teljesen működőképessé vált, három olaszországi központ pedig napokon belül felkészül a menekültek fogadására. Mindennek azért is van jelentősége, mert a nyugat-balkáni útvonal bezáródása után az EU-ban megint a tranzitútvonal megváltoztatásától tartanak, így attól, hogy a Földközi-tengeren keresztül újra beindul a tömeges embercsempészet Olaszország irányába.

A Bizottság továbbra sem elégedett a menekültek tagállamok közötti elosztására vonatkozó tanácsi döntés végrehajtásával. „Ha az áthelyezés nem működik, az egész rendszer összeomolhat” – figyelmeztetett csütörtökön a menekültügyi biztos, aki arra sürgette a tagállamokat, hogy havonta legalább 6 ezer elsősorban Görögországban tartózkodó menekültet fogadjanak be.

„Az áthelyezés szintje továbbra is nagyon alacsony” – mutatott rá, emlékeztetve rá, hogy a tagállamok a 160 ezres keretből eddig mindössze 3412 menekült befogadására jeleztek készséget, de ténylegesen mindössze 885 menekültet fogadtak be. Arra is felhívta a figyelmet, hogy több tagállam eddig még csak felajánlást sem tett. Egy nyugati tagállam diplomatája szerint azonban mindaddig nincs értelme az újabb ajánlatoknak, amíg a tényleges befogadások száma meg nem közelíti az eddig felajánlásokét. Elismerte, hogy ez egyfajta tyúk vagy tojás helyzetet teremthet, de a probléma egyik oka az, hogy a görög hatóságok nem tudják rávenni a regisztrált menekülőket arra, hogy egyik vagy másik tagállamba helyezzék őket.

A belga menekültügyi államtitkár pedig azt mondta, hogy országa akkor kezdi meg az áthelyezést, ha Belgiumban számottevően csökkenni fog az új menedékjogi kérelmek száma.

Avramopulosz mindennek ellenére „több mint derűlátónak mondta magát, hogy sikerül majd elérni a kitűzött célt”.

Görögország területén az utolsó információk szerint 35-36 ezer menekült tartózkodik, közülük 7 ezren a görög szigeteken. Az újonnan érkezők száma elég erősen ingadozik a napi 700 fő és 2000 fő között.

A hellén állam területén a nyugat-balkáni folyosó bezáródása miatt feltorlódott menekültek humanitárius helyzetének javítása a következő napok egyik központi kérdése lesz. Az Európai Bizottság csütörtökön 275,5 millió euró pótlólagos forrást csoportosított át a költségvetés fel nem használt pénzeiből a sürgősségi segítségnyújtás költségeinek finanszírozására. Bizottsági források szerint így már nagyjából 500 millió euró áll rendelkezésre csak a görög humanitárius akció költségeinek a fedezésére.

A belügyminiszterek csütörtökön támogatásukról biztosították az Európai Bizottság előző héten bemutatott ütemtervét a schengeni útlevélellenőrzés-mentes rendszer év végéig történő visszaállítására.





Губернаторы России
Москва

Сергей Собянин: Активно укрепляем отношения с Китаем





Москва

Московский аэропорт Домодедово и Всероссийское общество инвалидов заключили соглашение о сотрудничестве


Губернаторы России

103news.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.

Moscow.media
Москва

Москва-Пекин. Собянин в Китае подписал соглашение о сотрудничестве



103news.comмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "103 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. 103news.com — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

103news.com — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.

Музыкальные новости

Жанна Агузарова

Жанну Агузарову вырезали из трансляции МУЗ-ТВ




Спорт в России и мире

Алексей Смирнов – актер, которого, надеюсь, еще не забыли

В УФСИН России по Республике Дагестан прошли лично-командные соревнования по легкой атлетике

Красногорск первым встретил участников международного супермарафона Москва-Минск

В Лужниках состоялась церемония открытия Всероссийской Спартакиады Специальной Олимпиады


Анастасия Мыскина

Овечкин, Яковлев, Фридзон и Мыскина сыграли в падел-теннис в Турции: «Победила дружба»



Новости Крыма на Sevpoisk.ru


Москва

Делали селфи на фоне стихии и пострадали от молнии. Как вести себя в непогоду



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России