Добавить новость
103news.com
World News in Hungarian
Июнь
2016

Szerbia teljesítette az IMF feltételeit

0
Az állami közigazgatásban 14.500 fővel csökkentették a foglalkoztatottak létszámát, ezzel Szerbia teljesítette a Nemzetközi Valutaalappal kötött készenléti hitelmegállapodása negyedik és ötödik felülvizsgálatának feltételeit. A köztársasági szerveknél 8511, a tartománynál 250, az önkormányzatoknál 5751 fővel csökkent az alkalmazottak száma.

A Novosti értesülései szerint a szerb kormány adatai szerint a helyi önkormányzatokban, közintézményekben, közvállalatokban és az állami adminisztrációban dolgozók száma ennyivel csökkent, s ez egybeesett azzal a számmal, amire Szerbia kötelezte magát az IMF-fel kötött készenléti hitelmegállapodás megkötésekor.

Egyébként éppen az elbocsájtottak arányának alakulása miatt volt a legtöbb találgatás az elmúlt napokban. Maga Dušan Vujović pénzügyminiszter is néhány nappal ezelőtt az nyilatkozta, hogy csak jelentéktelen számban csökkentik a továbbiakban az állami közigazgatásban dolgozók számát. A Novosti azonban úgy tudja, ez a szám a korábban meghatározottaktól magasabb lesz az IMF ajánlása szerint.

Az állami közigazgatásban dolgozók számának csökkentésére Szerbia a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás alaján kötelezte magát. A tavalyi év végén elfogadták azt a kormányhatározatot, amely a közszférában dolgozók létszámának meghatározására vonatkozik. A határozatban foglaltak végrehajtásának elsődleges határideje ez év februárja volt. A tervek szerint a köztársasági szervektől 8511, a tartományból 250, a szerbiai önkormányzatoknál dolgozókból pedig 5751 főt kellett elbocsájtani.

A racionalizáció ezen körében a „védettek” közé kerültek a köztársasági közvállalatoknál dolgozók, akik számának csökkentését külön program irányozza majd elő.

Lassan haladnak a reformok

A közvállalatok átalakítása nehézkes és lassú, márpedig ettől függ az államháztartás stabilitása és a tervezett pénzügyi konszolidáció sikere, figyelmeztet a Fiskális Tanács. Komoly előrelépés egyedül a vasútforgalmi közvállalat ügyében történt, de ennek a reformja is lelassul, amint az első fájdalmas lépések megtételére, a munkaerőfelesleggé nyilvánított dolgozók elbocsájtására kerül sor. James Roaf, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerbiai küldöttségének vezetője úgy értékelte, előrelépés történt a Srbijagas átalakítása terén, a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) esetében pedig fel kell gyorsítani az átszervezés és a pénzügyi stabilizáció körüli intézkedéseket.





Губернаторы России
Москва

Собянин: Москва и Пекин подписали программу сотрудничества на 2024-2026 годы





Москва

Московский аэропорт Домодедово и Всероссийское общество инвалидов заключили соглашение о сотрудничестве


Губернаторы России

103news.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.

Moscow.media
Москва

Собянин прибыл в Китай с рабочим визитом



103news.comмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "103 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. 103news.com — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

103news.com — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.

Музыкальные новости

Александр Розенбаум

Александр Розенбаум проиграл суды коммунальщикам на 386 тысяч рублей




Спорт в России и мире

Алексей Смирнов – актер, которого, надеюсь, еще не забыли

Военно-спортивный фестиваль Росгвардии в «Лужниках» собрал более 20 000 москвичей и гостей столицы

В УФСИН России по Республике Дагестан прошли лично-командные соревнования по легкой атлетике

Резидент «Инсайт Люди» Дмитрий Зубов установил мировой рекорд по чеканке мяча


Людмила Самсонова

Людмила Самсонова не отдала голландскую траву // Она продолжила серию российских побед на теннисном турнире в Хертогенбосе



Новости Крыма на Sevpoisk.ru


Москва

За прошедшую неделю подмосковные росгвардейцы обеспечили безопасность более 200 мероприятий



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России