Sorozatban tizedszer verte kedvenc ellenfelét, élre állt a hétszeres BEK/BL-győztes
A vendégcsapat az első félidő ráadásáig tartotta magát a San Siróban.

A vendégcsapat az első félidő ráadásáig tartotta magát a San Siróban.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szarkasztikusan fogalmazott.
Az MI fejlődése egy új iparágat hozott létre.
A 65 éves férfi a kutyájával és az autójával tűnt el december 5-én.
A hatóságok vörös riasztást adtak ki.
Ezt korábban Vlagyimir Putyin is többször nyilvánosan kilátásba helyezte.
Az orosz külügyminiszter szerint bármilyen, Oroszország elleni támadás pusztító reakciót vált ki.
Súlyos kijelentést tett a politikus, aki szerint a nyugatiak miatt a társadalom elvárásai már túl magasak.
Az ütközést okozó sofőr ittas volt.
Újabb fejezetéhez érkezett az Európai Unió és Kína közötti kereskedelmi vita: Peking ideiglenes jelleggel akár 42,7 százalékos vámot vezet be az EU-ból érkező tejtermékekre. A lépés érzékenyen érintheti az európai agrárszektort, miközben tovább mélyíti a két gazdasági nagyhatalom közötti feszültséget.
Jelentős szakadék tátong az aktív keresetek és az öregségi nyugdíjak között Magyarországon. A számok azt mutatják, hogy a nyugdíjba lépéssel az átlagos havi jövedelem közel a felére csökken.
A baltás fiú volt az első, aki félrebillentette a fejét.
Washingtoni magányomban kiderítettem, hogy Orbán Viktor alábbi, rendkívül őszinte beszéde a békeharcról Rákosi Mátyás régi, 1950 körüli beszédeiből áll – bár lábjegyzetek nélkül. A fiatalabb olvasók kedvéért hozzáteszem, hogy Rákosit annak idején „kopasz gyilkosnak”, valamint „Sztálin legjobb magyar tanítványának” becézték.A plagizálás komoly vád, igyekszem bizonyítani. A teljes szöveg itt tehát Rákosié, kivéve azokat a szavakat, amelyeket én kurzív betűkkel illesztettem be a szövegbe.***Tisztelt Nagygyűlés! Читать дальше...
Pszichi�triai kezel�sre utalt�k a p�rizsi metr�ban p�nteken h�rom n�t k�ssel megt�mad� �s k�nnyebben megsebes�t� n�gert. A gyan�s�tott �rizet�t szombat este feloldott�k, mivel az orvosi vizsg�lat ala [...]
Hiába szigorította az Európai Unió az orosz energiahordozók importját, a gyakorlatban továbbra is jelentős mennyiségű orosz eredetű üzemanyag jut be az európai piacra. A legfontosabb kiskapu Törökország, amely kulcsszereplővé vált az energia újraexportjában.
A kutatók szerint a H5N1 madárinfluenza mára globális kockázattá nőtte ki magát. A vírus egyre több fajban jelenik meg, és akár egy új világjárvány előszobája is lehet.
Valaki éveken keresztül lefizethette a kormánypárti képviselőket.
A kormányfő szerint a vége mindig a kispad.
Két barcelonai és manchesteri mellett egy madridi és müncheni sztár került be az álomtizenegybe.
Király Nórának a mozi tetszett a legjobban.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости