Мы в Telegram
Добавить новость
103news.com
World News in Hungarian
Декабрь
2015

Новости за 02.12.2015

Egyetértenek a szlovákiai magyar pártok

Kitekinto 

A Híd által kidolgozott Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvényről kezd konzultációkat a Magyar Közösség Pártja (MKP). Berényi József, az MKP elnöke sajnálja, hogy a törvényt nem fogadta el a parlament. A Híd örül, hogy az MKP-nak is tetszik a tervezetük, írja az Új Szó.

Az MKP elnöke szerint ők el tudnák érni, hogy a javaslatukat a parlament elfogadja, természetesen csak akkor, ha a párt bekerül a parlamentbe, ellenkező esetben ugyanis be sem tudnák nyújtani.

Читать дальше...

A görögök szerint nem ők tehetnek a migrációról

Kitekinto 

A migrációs válság miatt Athén   egyes európai országok "intenzív nyomása" alá került, ez azonban igazságtalan - mondta Jannisz Muzalasz görög bevándorlási miniszter szerdán.

Muzalasz a Financial Times című napilapban korábban megjelent cikkre reagálva újságíróknak azt mondta: nem volt semmifajta  hivatalos fenyegetés arra nézve, hogy Görögországot kizárják a schengeni övezetből. A miniszter megjegyezte, hogy a cikkben szereplő meg nem nevezett európai illetékesek vádjai a "valóság és mítosz" keverékei. Читать дальше...



A kormánypárt szerint nincs szükség részletes adóbevallásra

Kitekinto 

Három évig készült az összeférhetetlenségi törvény módosító javaslata, amely a politikusok és köztisztviselők vagyonbevallását hivatott átláthatóbbá tenni, írja az Új Szó.

Kidolgozásában a kormánypárt és az ellenzék is részt vett, a jogszabály végső formájárólnem tudtak megállapodni. A Smer két alkalommal söpörte le a jobboldal tervezetét, tegnap az ellenzék vágott vissza, és a Smer javaslata is a kukában landolt.

Читать дальше...

Hiába tiltakozott Navracsics a magyarellenes kezdeményezés miatt

Kitekinto 

A biztosok nem kelhetnek annak a kormánynak a védelmére, amely a kinevezésükre javaslatot tett. Többek között ezt válaszolta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra a levélre, amelyben Navracsics Tibor kifogást emelt egy Magyarországot érintő európai polgári kezdeményezésnek a biztosi testület által távollétében történő elfogadása miatt.

Az EU-ról szóló szerződés Bizottság tagjainak függetlenségére vonatkozó cikkére hívta fel értesülésünk szerint a magyar biztos figyelmét Jean-Claude Juncker... Читать дальше...



Kérdéses a Deichmann-ügy sorsa

Kitekinto 

Kérdéses, fény derül-e az igazságra a munkahelyéről állítólag nyelvi diszkrimináció miatt menesztett somorjai Judit ügyében. Bár az antidiszkriminációs törvény már 2004 óta hatályos, hasonló jellegű ügyekben eddig kevés valós eredmény született, írja az Új Szó.

Nem biztos, hogy jogi útra tereli menesztése ügyét a somorjai Deichmann korábbi alkalmazottja, akit állítólag azért bocsátottak el, mert a vásárlókkal magyarul kommunikált. Szekeres Klaudia, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő... Читать дальше...

Kérdéses a Deichmann-ügy sorsa

Kitekinto 

Kérdéses, fény derül-e az igazságra a munkahelyéről állítólag nyelvi diszkrimináció miatt menesztett somorjai Judit ügyében.

Milyen lesz a NATO jövője?

Kitekinto 

  • Az amerikai vezetésű NATO alapját a tagok katonai kiadásaihoz köthető kötelezettségvállalások jelentik. A szövetségesek egyenlő hozzájárulása hivatott megteremteni azt az egyensúlyt, amellyel kezelhetők a szervezetet érintő veszélyek. 
  • Számos elemző szerint azzal, hogy Nyugat-Európa nem teljesíti az elvárt hozzájárulást, Amerika pedig vonakodik egyedül állni a költségeket, gyengült a szövetség. A GDP-hez viszonyított 2 százalékos kritérium nem teljesítése miatt pedig nincs is értelme... Читать дальше...

Milyen lesz a NATO jövője?

Kitekinto 

Az amerikai vezetésű NATO alapját a tagok katonai kiadásaihoz köthető kötelezettségvállalások jelentik.

Új kezdetre van szükség Romániában

Kitekinto 

Új kezdetre van szükség a romániai politikában, ezért 2016 az intézményekbe és pártokba vetetett bizalom újjáépítésének éve lehet - jelentette ki Klaus Johannis elnök a román nemzeti ünnep alkalmából.

Romániában kedden országszerte katonai parádékat és kulturális rendezvényeket tartottak. Ezen a napon ünneplik ugyanis az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlést, amelyen az erdélyi, a bánsági és a magyarországi románok kinyilvánították az általuk lakott területek és Románia egyesülését.

Читать дальше...

Új kezdetre van szükség Romániában

Kitekinto 

Új kezdetre van szükség a romániai politikában, ezért 2016 az intézményekbe és pártokba vetetett bizalom újjáépítésének éve lehet.

A magyarok is fúrják Putyin új tervét

Kitekinto 

Az Északi Áramlat gázvezeték tervezett kiterjesztésének az európai energia geopolitikára kifejtett potenciálisan káros hatásaira hívja fel az Európai Bizottság figyelmét az a levél, amit hét tagállam – köztük Magyarország – nevében küldött Maros Sefcovic energia unióért felelős alelnöknek a szlovák energiaügyi miniszter. A héten a V4-ek vezetői is levelet írnak energiatémában az Európai Tanács elnökének.Információink szerint eredetileg Görögország, Bulgária és Csehország csatlakozásáról is szó volt... Читать дальше...

A magyarok is fúrják Putyin új tervét

Kitekinto 

Az Északi Áramlat gázvezeték tervezett kiterjesztésének az európai energia geopolitikára kifejtett potenciálisan káros hatásaira hívja fel az Európai Bizottság figyelmét egy levél.

Megkezdte munkáját a NATO bukaresti parancsnoksága

Kitekinto 

A NATO-külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásával egy időben, kedden Bukarestben hivatalosan megkezdte működését a szövetség úgynevezett "magas készültségi fokozatú" többnemzetiségű hadosztályparancsnoksága, amely arra szolgál, hogy amennyiben NATO-csapatokat vezényelnek a szövetség délkeleti térségébe, ellássa azok parancsnoklását.

Читать дальше...

Megkezdte munkáját a NATO bukaresti parancsnoksága

Kitekinto 

A NATO-külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásával egy időben, kedden Bukarestben hivatalosan megkezdte működését a szövetség úgynevezett "magas készültségi fokozatú" többnemzetiségű hadosztályparancsnoksága.

Netanjahu és Abbász öt év után újra kezet fogott Párizsban

Kitekinto 

  • Hétfőn az ENSZ párizsi Klímakonferenciáján öt év után újra kezet fogott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Mahmúd Abbász palesztin elnök.
  • Utoljára 2010 szeptemberében találkozott egymással a két vezető és öt év telt el, hogy nem fogtak kezet egymással.
  • A Netanjahu-Abbász kézfogás minden bizonnyal nem töri meg a jeget, mivel órákkal azután Abbász palesztin elnök már Izraelt kritizálta ugyanolyan élesen, mint korábban.

Hétfőn az ENSZ párizsi Klímakonferenciáján... Читать дальше...



Москва

Приём подолога в Первом Даниловском медицинском центре


Губернаторы России

103news.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.

Moscow.media
Москва

Собянин принял решение увеличить фонд грантов одаренным учащимся школ искусств



103news.comмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "103 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. 103news.com — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

103news.com — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.

Музыкальные новости

Анастасия Волочкова

Начала тонуть: Волочкову за ноги вытащили из воды после новости о родах Николаевой




Спорт в России и мире

Алексей Смирнов – актер, которого, надеюсь, еще не забыли

Фитнес прокачивает онлайн // Благодаря чему растет спрос на видеотренировки

Монсон заявил, что его спортивная карьера практически завершена

4 современных общественных пространства появятся на севере Москвы в 2024 г


WTA

Александрова не смогла обыграть Саснович и покинула турнир WTA-1000 в Риме



Новости Крыма на Sevpoisk.ru