Мы в Telegram
Добавить новость
103news.com
World News in Hungarian
Май
2016

Новости за 06.05.2016

Saját polgármestereit díjazza az RMDSZ

Kitekinto 

„Példás önkormányzati vezető” oklevéllel köszöni meg az RMDSZ mintegy 40 leköszönő önkormányzati vezető munkáját, aki úgy döntött, hogy három mandátum után, 2016-ban visszavonul – közölte csütörtökön Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke.

"Településeink folyamatos fejlődését biztosították országszerte azok a polgármesterek és alpolgármesterek, akik több vezetői mandátummal a hátuk mögött jelentős szakmai és közigazgatási tapasztalatra tettek szert, ezt pedig közösségük javára fordították. Читать дальше...

Saját polgármestereit díjazza az RMDSZ

Kitekinto 

„Példás önkormányzati vezető” oklevéllel köszöni meg az RMDSZ mintegy 40 leköszönő önkormányzati vezető munkáját, aki úgy döntött, hogy három mandátum után, 2016-ban visszavonul.

Orosz zászlókkal ünnepelt Kotleba

Kitekinto 

Az 1944-es partizánfelkelést árulásnak tartó Kotleba orosz zászlókat aggatott megyei hivatalára, hogy a Slavínon szovjet katonákat koszorúzó orosz motorosokat üdvözölje, írja az Új Szó.

Marian Kotleba képviselő, pártelnök, megyefőnök újabb performansszal végette magát észre. A besztercebányai megyei hivatal épületére a szlovák mellett az orosz birodalmi zászlót helyezte ki, ezzel üdvözölve a napokban Szlovákiában cirkáló orosz putyinista motorosokat.

Читать дальше...



Orosz zászlókkal ünnepelt Kotleba

Kitekinto 

Az 1944-es partizánfelkelést árulásnak tartó Kotleba orosz zászlókat aggatott megyei hivatalára, hogy a Slavínon szovjet katonákat koszorúzó orosz motorosokat üdvözölje, írja az Új Szó.

Ukrajna hálás a magyar támogatásért

Kitekinto 

  • Háláját fejezte ki az Ukrajna függetlenségének és szuverenitásának biztosításához nyújtott következetes magyar politikai támogatásért pénteken Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter.
  • Az ukrán politikus Magyarország beregszászi konzulátusán tett ma látogatást.
  • Sajtótájékoztatóján a miniszter meggyőződését fejezte ki, hogy a konzulátus munkájára szükség lesz azt követően is, hogy - reményei szerint - az Európai Unió hamarosan megszünteti a vízumkényszert Ukrajnával szemben.

Háláját... Читать дальше...

Ukrajna hálás a magyar támogatásért

Kitekinto 

Háláját fejezte ki az Ukrajna függetlenségének és szuverenitásának biztosításához nyújtott következetes magyar politikai támogatásért pénteken Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter.



Mit tudsz valójában a nagyszüleidről?

Kitekinto 

Mit tudsz valójában a szüleid múltjáról? Tudod-e, hogyan kérdezz tőlük? Októberben egy interjú-készítési képzést tartottunk Budapesten magyar hallgatók számára. Arra kértük őket, kérdezzék meg saját szüleiket arról, milyen volt az előző rendszerben élni, és tegyenek fel nekik egy olyan kérdést, amit korábban még soha nem mertek. És ami még fontosabb: mindezt vegyék fel videóra. Nem volt egy könnyű feladat, de nagyon látványos eredmények születtek!

A magyar fiatalok videóin olyan kalandos történeteket hallhatunk... Читать дальше...

Új jegybankelnöke lesz Lengyelországnak

Kitekinto 

  • Adam Glapinski közgazdász professzort, volt építészeti, majd a külgazdasági kapcsolatokért felelős minisztert jelölik a lengyel jegybank elnöki posztjára.
  • A jelöltséget a lengyel Szejmnek kell jóváhagynia.
  • A jegybank eddigi elnöke, Marek Belka, júniusig marad hivatalában.

Adam Glapinski közgazdász professzort, volt építészeti, majd a külgazdasági kapcsolatokért felelős minisztert jelölik a lengyel jegybank elnöki posztjára - közölte pénteken a lengyel államfői hivatal.

Читать дальше...

Új jegybankelnöke lesz Lengyelországnak

Kitekinto 

Adam Glapinski közgazdász professzort, volt építészeti, majd a külgazdasági kapcsolatokért felelős minisztert jelölik a lengyel jegybank elnöki posztjára

Világhírű professzor lett a CEU új rektora

Kitekinto 

Dr. Michael Ignatieffet, a Harvard Egyetem Kennedy Kormányzástudományi Iskolájának (Kennedy School of Government) professzorát, napjaink demokráciával, emberi jogokkal és kormányzással kapcsolatos kérdéseinek nemzetközi szakértőjét, kanadai állampolgárt, a Közép-európai Egyetem (CEU) szenátusa és kuratóriuma egyhangúan választotta az Egyetem ötödik elnök-rektorává.

A díjnyertes író, tanár, korábbi politikus és Közép- és Kelet Európát kiválóan ismerő történész, Michael Ignatieff remek választás az intézmény élére... Читать дальше...

Függetlenségpárti győzelem Skóciában

Kitekinto 

  • "Történelmi" győzelmet hirdetett péntek reggel Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, a függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője.
  • Az előző nap tartott helyi parlamenti választások részeredményei alapján azonban egyelőre nem teljesen bizonyos, hogy az SNP megőrizte abszolút többségét az edinburghi parlamentben.
  • A péntek reggelig beérkezett eredmények alapján az SNP 60 képviselői helyet biztosan megszerzett a 129 tagú skót törvényhozásban, de az abszolút többséghez 65 mandátum kellene. Читать дальше...

Függetlenségpárti győzelem Skóciában

Kitekinto 

"Történelmi" győzelmet hirdetett péntek reggel Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, a függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője.

Megfenyegették Amerikát

Kitekinto 

  • Észak-Korea fokozni fogja "nukleáris elrettentő kapacitását", ha az Egyesült Államok nem hagy fel ellenséges magatartásával.
  • Erről nyilatkozott a Korea-közi kapcsolatokért felelős phenjani intézmény pénteken, a kormányzó Koreai Munkapárt kongresszusának napjára időzített közleményében.
  • Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tavaly év végén utalást tett arra, hogy országa már hidrogénbombával rendelkezik, de ezt a bejelentést az amerikai, dél-koreai és független szakértők egyaránt kétkedve fogadták. Читать дальше...

Megfenyegették Amerikát

Kitekinto 

Észak-Korea fokozni fogja "nukleáris elrettentő kapacitását", ha az Egyesült Államok nem hagy fel ellenséges magatartásával - állítják a kommunista ország állami szervei.



Москва

Как надо ПРОДАВАТЬ СЦЕНАРИЙ, ПЬЕСУ, СИНОПСИС.


Губернаторы России

103news.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.

Moscow.media
Москва

Собянин поздравил Мишустина с назначением на должность премьер-министра РФ



103news.comмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "103 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. 103news.com — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

103news.com — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.

Музыкальные новости

Эдит Пиаф

В театре «Модерн» состоялась премьера моноспектакля «Исповедь счастливой женщины. Эдит Пиаф»




Спорт в России и мире

Алексей Смирнов – актер, которого, надеюсь, еще не забыли

"Спартак" и "Краснодар" объявили стартовые составы на матч чемпионата России

Баскетбольный «Зенит» с разницей в 14 очков проиграл в Москве ЦСКА и уступает в полуфинальной серии Единой Лиги ВТБ со счётом 1–2

Калужане выиграли 8 медалей на всероссийских соревнованиях по пауэрлифтингу


WTA

Анастасия Потапова вышла во второй круг турнира WTA-1000 в Риме



Новости Крыма на Sevpoisk.ru


Game News

Helldivers 2 players' new battle: A petition for the reinstatement and 'canonization' of community manager fired for supporting review bombing and refunds



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России