Menekültek juttatásait vonta meg Bulgária
Bulgária hatályon kívül helyezett egy fontos rendeletet, amely a menekültek integrációját volt hivatott elősegíteni - jelentette a bolgár média szombaton.
Bulgária hatályon kívül helyezett egy fontos rendeletet, amely a menekültek integrációját volt hivatott elősegíteni - jelentette a bolgár média szombaton.
Érdemi eredmények nélkül ért véget pénteken az ENSZ közvetítésével zajló, a szíriai politikai rendezést szolgáló genfi béketárgyalások ötödik fordulója is.
Donald Trump elnök aláírta pénteken az amerikai kereskedelmi deficit lefaragását és a tisztességtelen kereskedelem visszaszorítását célzó két, korábban beharangozott rendeletet.
Libanon a nemzetközi közösség segítségét kérte a menekülthullám kezelésében, Szaad Haríri miniszterelnök pénteki felhívásában különösen infrastrukturális és oktatásügyi beruházásokat sürgetett országában, amely több mint egymillió szíriainak nyújt menedéket.
Spanyolországnak vétójoga lehet a Gibraltárt érintő döntésekben, miután Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból - áll abban a szövegtervezetben, amelyet Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke készített a kiválási tárgyalásokról szóló iránymutatásként.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости