Merkel pozitívan reagált Macron javaslataira
Angela Merkel csütörtök este nyilatkozott Tallinnban, ahol közvetlenül az EU állam- és kormányfőinek késő este kezdődött csúcstalálkozója előtt találkozott a francia elnökkel.
Angela Merkel csütörtök este nyilatkozott Tallinnban, ahol közvetlenül az EU állam- és kormányfőinek késő este kezdődött csúcstalálkozója előtt találkozott a francia elnökkel.
Csalódást okoztak a piaci szereplőknek a svéd H&M csütörtökön közzétett harmadik negyedéves adatai - a vezérigazgató szerint az ágazat jelentős és gyors változásokon megy keresztül, amihez a cég még nem teljesen tudott alkalmazodni.
Teljes a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy miként zajlik majd három nap múlva a függetlenségi népszavazás Katalóniában, amelynek megrendezését az alkotmánybíróság felfüggesztette.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán adott utasítást az utolsó orosz vegyi töltet megsemmisítésére - a Kreml sajtószolgálata szerint Oroszország 39 967 tonna mérgező anyagot semmisített meg.
A légiutasok jogairól szóló uniós direktíva szerint a járatot törlő légitársaságnak konkurens cégek járataira is ingyen kell biztosítania az átfoglalást, ha az utasnak nem tudnak megfelelő opciót kínálni - ennek a feltételnek pedig nem tett eleget a Ryanair.
Guy Verhofstadt szerint Theresa May a továbblépés felé nyitott utat firenzei felszólalásában, de az előrelépéshez a brit kormánynak egyértelműen kell fellépnie, tényleges válaszokat várnak az EU tárgyaló csoportja által felvetett javaslatokra.
Bár úgy tűnhet, hogy az október 20-án és 21-én sorra kerülő cseh parlamenti választások a pártok számára az állam működésére tett politikai befolyás miatt fontosak, a valóság, az, hogy a gyakorlatban komoly pénzforrásról is szó van.
Jelentősen javították gazdasági növekedési előrejelzésüket a vezető német gazdaságkutató intézetek - ez derült ki a müncheni ifo közleményéből.
Helyi idő szerint pénteken 18.00 órától leállnak a nemzetközi repülőjáratok az erbíli repülőtéren, az észak-iraki, autonóm Kurdisztán székhelyén - tudatta a repülőtér igazgatója.
Emmanuel Macron francia államfő kedden mutatta be az Európai Unió reformját célzó tízéves útitervét. A felvázolt ötletek közül azonban várhatóan majdnem mindegyik kemény ellenállásba fog ütközni.
Függetlenségi népszavazásra készül vasárnap Katalónia. A spanyol alkotmánybíróság a referendumot korábban felfüggesztette, így megrendezése az ország törvényei szerint illegális.
Donald Trump kormánya 45 ezer főben maximálná az Egyesült Államokban a 2018-as pénzügyi évben befogadandó menekültek számát. Az amerikai elnök ezen kívül az elmúlt 80 év legnagyobb adócsökkentési tervét vázolta fel szerdán.
A Google javaslatot terjesztett elő egy önálló felületen elérhető vásárlói árösszehasonlító keresőprogram létrehozására az Európai Bizottság nagy összegű bírsága kifizetésének elkerülése érdekében.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости