Diákmunkával harcolna a kormány a munkaerőhiány ellen
Idén először vendéglátóipari és mezőgazdasági cégek is részt vehetnek a nyári diákmunkaprogramban.
Idén először vendéglátóipari és mezőgazdasági cégek is részt vehetnek a nyári diákmunkaprogramban.
Nuri Kurtcebe korábban is ült már börtönben hasonló okból.
Az olasz parlament felsőháza, a szenátus bizalmat szavazott az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga szövetségével létrejött, Giuseppe Conte vezette új kormánynak kedden este – Conte és kabinetje [...]
78 milliárd forintnyi dollárt keresett egy év alatt. Egyetlen meccsel.
A helyszínelés idejére a 3-as főút felé terelik a forgalmat.
Az 5 eurós selejtezőből a Monte Carlo-i döntőig jutó blöffkirály, Györgyi Krisztián veszprémi kézis szeretett volna lenni. 26 évesen megpróbál a profik közé kerülni. Ő volt az, aki édesanyjának üzent 57 milliós nyereménye után. Felmondott Németországban.
Pákh Imre kész eladni a Golgotát a magyar államnak 10 millió euróért, azaz körülbelül 3 milliárd forintért - ezt a műgyűjtő üzletember az ATV munkatársának mondta azt követően, hogy a Kormányinfón meg [...]
Alex Honnold és Tommy Caldwell a négyperces mérföldnek megfelelő lélektani határt lépték át az El Capitanon.
Még mondja valaki, hogy a kultúrák közötti párbeszéd halott.
Több ezer ember tüntetett kedden este Prágában és a nagyobb csehországi városokban az ellen, hogy az államfő újra Andrej Babist nevezze ki kormányfővé, illetve hogy a tervezett új koalíciós kormány a [...]
Hilbert Edit elnök azt állítja, hogy csak bemutatkozó látogatásra hívták a bírói tanácsok nemzetközi szervezetének új elnökét.
Eddig azt hitték a kutatók, hogy egyáltalán nem alakul ki nappal.
A sugárfertőzött fák füstje is veszélyes lehet.
Csertő Aurél a Felcsút elleni meccs után szidta a játékvezetőket.
A hiányzó karok és lábak nem jelentenek akadályt, csodaszép öltözékekbe bújnak végtaghiányos modellek az Akadálymentes divat című kiállításon az ALLEE-ban.
Szaúd-Arábia senkire sincs tekintettel, és destabilizálni próbálja az Öböl-menti térséget: Muhammad bin Abdul Rahman asz-Száni katari külügyminiszter azzal vádolta meg Szaúd-Arábiát, hogy éket akar ve [...]
A budapesti tornán győztes Cecchinato úgy látszott nagy hullámvölgybe került, de feltámadt. GS-főtáblán sose nyert még, most elődöntős.
Önkiszolgáló pénztárral felszerelt hűtőt helyeznek üzembe az ír fővárosban.
Állami kézbe kerül a teljes Krisztus-trilógia.
A magyar jogászvilágnak nem nagyon tetszik, hogy Soros-ügynökökként hivatkoznak rájuk a kormánypropagandában.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости