A kutyák tudják, ha nem tudnak valamit
Lehet, hogy metakognitív képességeik vannak, mint a főemlősöknek?
Lehet, hogy metakognitív képességeik vannak, mint a főemlősöknek?
Az épületben több gázpalack is volt, amelyek felrobbantak.
Az Orvosok határok nélkül rágalmazási hadjáratnak nevezte a vizsgálatot.
Beadták a törvénymódosító javaslatot.
Aki határidő után fordulna a szervezethez vagy a pénzintézetekhez, azt tájékoztatni fogják, hogy a vásárlásra már nem kerül sor.
A kormány ellenáll az üzemanyag adóemelése elleni megmozdulásoknak, amelyeknek csak az előremutató párbeszéd és a magyarázat vethet véget – jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő a belgiu [...]
A nőt kórházba vitték, ám az orvosi ellátás ellenére életét vesztette.
Polgár külterületén történt a súlyos baleset.
Bár továbbra is gyilkosság a gyanú, de a fegyvereladások és az olaj azért folyhatnak.
Az együttes a harmadik negyedben eldöntötte a találkozót.
Információink szerint kedden fölmentette tisztifőorvosi posztjáról Kovács Attilát, Kásler Miklós humán miniszter.
Az AIDS nem terjed használt ruhával, de ez nem érdekli a hatóságokat. Korábban embercsempészettel vádolták a menekültmentőket.
Az amerikai elnök nem hoz büntető intézkedést Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös ellen a szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolása ügyében és kiáll a Rijáddal fenntartott kapcsolatok mellett. A fegyverszállítási üzletet továbbra is fontosabbnak tartja.
Az amerikai elnök jelezte: nem áll szándékában felmondani a Rijáddal kötött fegyvereladási megállapodásokat.
A nacionalizmus az ellenfél az európai parlamenti választásokon – mondta az Európai Néppárt csúcsjelöltje programjának bemutatásakor. Manfred Weber példaként a német Alternatíva Németországn [...]
Kissé gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben kedd este a reggeli szintekhez képest.
Állítólag felmerült Süli János Paks-miniszter leváltása a csúszás miatt.
A cseheket vertük, csoportelsők lettünk, így ki is emelik majd a magyar csapatot.
Többszörös nemi erőszak, kényszersorozás és rendőri túlkapások áldozatai nem érdemelték ki a magyar államtól azt a menekültstátuszt, amit a volt macedón miniszterelnök extra gyorsan megkapott. Bemutatjuk, milyen esetek nem érdemelnek védelmet az állam szerint. Az eljárás gyorsasága is furcsa.
Olyan elbánást kérnek a menekültügyi eljárásban, mint amiben a volt miniszterelnök részesült.
Erőt alkalmazva leszállítottak 92 migránst a líbiai hatóságok egy konténerhajóról, miután az utasok tíz napig elbarikádozták magukat, mert Európába akartak utazni – közölte kedden Tavfik Eszkair [...]
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости