Egy agyi implantátum a gondolatainkból alkot beszédet
Az amerikai kutatók által fejlesztett eszköz segíthet beszédképességüket elvesztett betegeken.
Az amerikai kutatók által fejlesztett eszköz segíthet beszédképességüket elvesztett betegeken.
Derekasan küzdött a Valencia, de nem tudták megállítani Griezmannékat.
Húszezer fős migránskaraván közeledik Mexikóban az amerikai határhoz - közölte szerdai Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök, és újabb katonák határhoz küldését helyezte kilátásba. &bdquo [...]
Budapestről Szigetcsépre kellett volna vinniük, ehelyett két másik várost is megjártak vele.
Összeszedtük, mit lehet jelenleg tudni a SpaceX-űrhajó felrobbanásáról, és a lehetséges következményekről. Az egész privát űriparra hatással lehet a baleset.
Először találkozik a Vlagyivosztokba páncélvonatozó észak-koreai vezető az orosz elnökkel. Kim a hanoi csúcs után jelezheti, hogy van még ablaka a külvilágra. Putyin pedig fontos szereplőnek mutathatja magát a nagyhatalmi játszmában.
Phenjan aligha kaphat Moszkvától annyi segítséget, amennyit szeretne az Amerikával való sikeres kötélhúzáshoz, hiszen Oroszország mégiscsak az atomhatalmak klubjának a tagja. (Külföld)
A rendőrség körözést adott ki az ismeretlen személy ellen, aki a gyanú szerint kirabolt egy dunaújvárosi trafikot. (Bűnügy-baleset)
Litvánia megtiltotta David Irving brit történésznek, hogy belépjen az országba az elkövetkezendő öt évben, miután a hatóságok tudomására jutott, hogy emléktúrát tervez a térségben. Az erről szóló d [...]
Waliczky Tamás installációja az emberi látást képezi le a biennálén. (Kultúra)
Kilenc pártlistára lehet szavazni a májusi európai parlamenti választáson, ugyanis két jelölő szervezet nem tudta összegyűjteni az induláshoz szükséges ajánlószelvényeket - jelentette be Pálffy Ilona, [...]
Idegenben verték meg hat góllal a Flensburgot, jövő héten hazai pályán juthatnak a négyes döntőbe.
Eddig 400 millió euró jött össze. Becslések szerint a teljes összeg elérheti az egymilliárd eurót is.
Három perben is jogerősen elmarasztalták Hódmezővásárhely polgármesterét, aki állítása szerint saját zsebből nem tudná rendezni a költségeket. (Belföld)
A hat nappal ezelőtti 44 másodperces beharangozó után végre kijött egy olyan előzetes, amiben valami történik is.
A minapi híradás szerint Budai Lóránt jászberényi jobbikos képviselő olyan lakossági fórumot hirdetett meg, amelyen sztárvendégként három országgyűlési képviselő (a jobbikos Csányi Tamás, a DK-s Vadai [...]
A cég szóvivője szerint kizárt, hogy egy csikk okozta volna a pusztító tűzvészt.
A Szeged-Csanádi Egyházmegye ennél olcsóbb beruházást akart, de nem bánták a félmilliárdos pluszköltséget sem. (Belföld)
Azzal a döntésével, hogy ezentúl egyszerűsített eljárásban adja meg az állampolgárságot a kelet-ukrajnai szakadár területeken élőknek, Oroszország elismerte a világ előtt, hogy agressziót hajtott végr [...]
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости