Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök menesztette Naftali Bennet oktatási és Ajelet Saked igazságügyi minisztert – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet vasárnap. Izraelbe [...]
Főleg Észak-Amerikában és Európában vannak gondok a Gmaillel és a Youtube-bal. Az Indexben például a Hangouts nem megy.
Donald Trump amerikai elnök szerint Nagy-Britanniának nem szabad kifizetnie az Európai Unióból való kilépés 39 milliárd fontos (mintegy 45 milliárd euró) számláját, és ott kell hagynia a tárgyalásokat [...]
Technikai probléma lépett fel vasárnap este 9 óra előtt nem sokkal a Google rendszereiben. (Külföld)
A közelben hajózó kapitány azt is mondta, hogy miután bejelentkezett az ukrán hajós, három nyelvet használt egy mondatban.
Egy 38 éves mátészalkai lakos vesztette életét, amikor két személyautó összeütközött. (Bűnügy-baleset)
Bocsánatot kért egyháza nevében Ferenc pápa amiatt a "hátrányos megkülönböztetés" miatt, amely a történelem során a "roma közösségeket" érte, és amely a katolikus egyháztól sem vol [...]
Egy háznál vették a szert, ami az egész családot kiütötte. A NAV 152 ezer forintnyi árut foglalt le.
A leszakadó végtagok a belügyminiszter-helyettes szerint nem annyira fontosak, mint az az üzenet, hogy a rendőrökre nem szabad kezet emelni. A sérült tüntetők másképp látják a dolgot. (Külföld)
Összecsapások voltak palesztinok és az izraeli biztonságiak között Jeruzsálem óvárosában vasárnap, Jeruzsálem napján, amelyen Izrael azt ünnepli, hogy az 1967-es háborúban elfoglalták Jeruzsálem kelet [...]
Nagy és az edző Davis szerint is az első félidőn ment el a Vardar ellen elvesztett BL-döntő.
A pápa Erdélyben elment egy helyi roma közösséghez, az Indexnek is sikerült bejutnia a találkozóra.
"Bármilyen közösségbe mentem, feltétel nélküli szeretetet, nyitottságot találtam, amelyben semmi póz nem volt. A szeretetnek olyan megnyilvánulásait, amire nagyon jó volt odamenni." Jávor István erdélyi szamizdatfotói.
Sok napsütésre számíthatunk, de a jövő héten is többször lesznek záporok, zivatarok. Meleg lesz, sokfelé 28-29 fokos maximumokra számíthatunk – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat orszá [...]
A Kriegsmarine a világháború folyamán több tekintetben is technológiailag hatékony szervezet volt. Az erről készült cikksorozatunk legújabb része. A Seetakt és a besugárzásjelzők A történelem lege [...]
Negyedik alkalommal is kikapott a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében, ezúttal a Vardar Szkopje bizonyult jobbnak 27-24-re. (Sport)
Ez még tovább bonyolítja a mentést, ráadásul a roncs mellett még jobban felgyorsul a víz. De talán hétfőre elkészülhet az árnyékolás.
A magyar női kézilabda-válogatott 41-23-ra nyert az osztrák csapat vendégeként vasárnap a decemberi női kézilabda-világbajnokság selejtezőjének első mérkőzésén. (Sport)
Idegenben, 18 góllal vertük Ausztriát.
Negyedszerre sem sikerült megszerezni az áhított trófeát. Egy tökéletes Vardar nyert. 12 győztes BL-meccs után a legfontosabbat nem tudta megnyerni a magyar bajnok.
A romák színt adnak az emlékeinek, mondta a pápa, aki sajnálatát fejezte ki azért is, hogy "sajátosságaikat" sokszor nem értékelte az egyház. (Külföld)
Huszonöt évvel ezelőtt Horváth Charlie megjelentette pályafutása első szóló albumát. Az énekes negyvenhét esztendős volt akkor, vagyis az önálló korongkészítést nem éppen karon ülőként kezdte. Ám az LP rövid időn belül platinalemezzé vált, elnyerte az év albuma, előadója pedig az év énekese díjat. A KFT együttes tíz esztendővel korábban arról dalolt Afrika című számában, hogy szóba se jöhet Skandinávia, Charlie viszont éppen a hosszú skandináv éjszakákról dörmögött, felelevenítve, hogy egy évtizeden át színét se látták idehaza. Читать дальше...
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости