A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el.
Hivatalba lépett szombaton Portugáliában a balközép Szocialista Párt (PS) António Costa vezette új, kisebbségi kormánya. Costa második kormányában Mário Centeno, az euróövezet pénzügyminisztereit töm [...]
A katalán függetlenségi mozgalom kilenc vezetőjének szabadon engedése miatt vonultak utcára.
A finn F1-pilóta az utolsó kanyarban szállt el.
Legalább hat iraki tüntető vesztette életét szombaton a biztonsági erőkkel vívott összecsapásokban Bagdadban és a dél-iraki Násziríjában – közölték helyi tisztségviselők. Tiltakozók ezrei próbá [...]
A második időt Charles Leclerc, a harmadikat pedig Sebastian Vettel autózta. (Sport)
Tiltakozók ezrei próbálták meg elérni Bagdadban a nagykövetségeknek és kormányzati épületeknek otthont adó, erősen védett zöld zónát. (Külföld)
Egyikben tizenegy, a másikban kilenc embert találtak a hatóságok.
A török kormány visszautasította az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet azzal kapcsolatos vádjait, hogy hónapok óta szíriai menekülteket toloncol vissza Szíriába, harcok sújtotta terüle [...]
Vezetett, de 3-2-re kikapott a liverpooli csapat, ami történelmi videóbírós büntetőt is kapott.
Közel egymillió fogyasztónál pedig elővigyázatosságból lekapcsolják az áramot.
Vádat emeltek szombaton annak a bolgár rendszámú kamionnak a sofőrje ellen, amelynek pótkocsijában a hét közepén harminckilenc embert találtak holtan Délkelet-Angliában. A területileg illetékes Essex [...]
Nagy-Britanniába tartó migránsokat találtak két kamion rakterében Belgiumban - közölték a helyi hatóságok szombaton. Az ügyészség tájékoztatása szerint az egyik járműben tizenegy, a másikban kilenc b [...]
Kihirdették a WiFi4EU pályázat újabb fordulójának győzteseit.
Az ellenzék három jelöltje Debreczeni József, Kránitz László és Silhavy Máté. (Belföld)
Előre is félelmetes belegondolni, hogy az alábbi képek milyen iszonytató devianciát tartalmazhatnak, ha az LMBTQ-rajongó Zuckerberg-uradalom szűrőjén fennakadtak a szólásszabadság és az egyenlő mérce [...]
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 43. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: (Belföld)
Az angol szlengben seggtárcsázásnak nevezett bakiból megtudhatta az NBC riportere, hogy Rudy Giulianinak pénz kell.
Rudy Giuliani félrenyomott valamit, így egy újságíró hallgatta végig, hogy bahreini, törökországi bizniszekről beszél. (Külföld)
Már 16 hete nem volt telitalálatos szelvény.
1956 és a mosonmagyaróvári sortűz emlékeztessen arra, hogy a szabadság olyan törékeny dolog, amelyet bármikor elveszthetünk, ha nem vigyázunk rá - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős [...]
Formában van a sérülése után visszatérő válogatott futballista.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости