Az utolsó pillanatban derült ki, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar idén mégsem annyi támogatást kap, mint ami a májusi kormányhatározatban szerepel. (Kultúra)
Azután, hogy kedden XVI. Károly Gusztáv svéd király átadta az irodalmi Nobel-díjat Peter Handkénak, ismét fellángolt a vita a Balkánon arról, megérdemelte-e a szerbbarát osztrák szerző az elismerést. (Kultúra)
A szarajevói városvezetés szerint a Nobel-díjas író tagadja a srebrenicai népirtást.
A Tasnádi László tulajdonában álló ESG Holding két évig, napi két őrrel vigyázza 262 hektáros területet. (Belföld)
Egy kilencéves japán fiú sikeresen tette le az egyetemi szintű matematikavizsgát – közölte kedden a vizsgát szervező japán Matematikai Minősítő Intézet. Ando Sogo hétéves korától két éven át ké [...]
44 ezer évvel ezelőtt született, Indonéziában találták meg.
A Dinamo Zagreb hiába szerzett vezetést Olmo góljával, a City 4-1-gyel ütötte el őket a továbbjutástól.
Mosolygással zárult az első Putyin-Zelenszkij találkozó. Nagyobb gondja Kijevnek, hogy a nyugati integráció esélytelen.
A KDNP javaslata elbukott. Nagyjából 105 ezer háztartás lehet bajban a bedőlt hitelek miatt.
A szenátus januárban megkezdheti a Donald Trump amerikai elnök alkotmányos felelősségre vonását célzó eljárást (impeachment) – jelentette be szerdán Mitch McConnell, a szenátus republikánus több [...]
A D csoportban még hozhat meglepetéseket a BL-csoportkör utolsó játéknapja. Kövesse!
Hidegzuhanyként értékelték a befektetők és a szakmai közvélemény is azt a keddi hírt, hogy befuccsolt az "év üzlete", a NER-közeli 4iG Nyrt. nem vásárolja meg a T-Systemst. (Gazdaság)
A Rocksuli és a Jumanji - Vár a dzsungel sztárja úgy néz ki, hogy komoly döntést hozott, amit meg is indokolt.
Volt edzőjét váltja a kispadon.
Az Európai Bizottság mintegy 50 környezetvédelmi kezdeményezésből álló javaslatcsomagot tett le az asztalra szerdán, amelynek az a célja, hogy az EU 2050-re a földkerekség első klímasemleges, vagyis zéró károsanyagot kibocsátó kontinense legyen. (Külföld)
Minden alapot nélkülöző és szégyentelen hazugságnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök egy keddi moszkvai emlékezetpolitikai tanácskozáson az Európai Parlamentnek azt a határozatát, amely egyformán [...]
A legnagyobb francia szakszervezet, a CFDT bár reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a miniszterelnök beszéde után a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, hogy a kormány "átlépte a határvonalat" azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét. A radikálisabb CGT a sztrájk megerősítésére szólította fel a franciákat.
A rablásokban egy német állampolgár is részt vett. A két ország nyomozói a teljes bűnbandát felszámolták.
A Rabotnik nem volt ellenfél.
Az áldozatot a település határában ütötték el, a helyszínen életét vesztette. (Bűnügy-baleset)
Greta Thunberg lett a Time magazin szerint 2019-ben az év embere. A Time magazin minden évben szerkesztői döntéssel és közönségszavazás útján dönt az Év Embere cím odaítéléséről. A magazin címlapjára [...]
A stabil republikánus többség miatt viszont kétséges, hogy megszavazza a szenátus az elnök felmentését.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости