Nemzetközi bíróság elé állítanák Lukasenkát és rezsimjének tagjait
Az Európai Parlament állásfoglalása szerint a fehérorosz nép ellen elkövetett bűncselekményekért el kell ítélni a felelősöket. (Külföld)
Az Európai Parlament állásfoglalása szerint a fehérorosz nép ellen elkövetett bűncselekményekért el kell ítélni a felelősöket. (Külföld)
A világ egyik leghíresebb zenekarával.
Ezekkel a drónokkal rettentené el Kijev Oroszországot egy esetleges támadástól.
A szurkolók úgy örülnek a szaúdi herceg pénzének, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat.
Órákon át tárgyalt Karácsony Gergely az őt támogató pártok vezetőivel az esetleges visszalépéséről. A hvg úgy tudja, Karácsony vissza fog lépni, és bejelenti, hogy Márki-Zay Pétert támogatja. A döntés [...]
A hátralévő éves beruházásokra félretett összeg jó részét elviszi a Budai Vár és az épülő atlétikai stadion.
Armin Laschet személyes kudarcként élte meg pártjának történelmi vereségét.
Október 5-én reggelre ismét összetörték Jászapátin a templomkerítésben ráccsal védett Mária-szobrot - írták meg a Közbiztonság Ahol Élünk Fb-oldalon. Hozzátették: rövid időn belül elfogták azt [...]
A Merck újdonsága leáldoz a vakcináknak?
Teljesen új ligába helyezheti Budapest, sőt az egész ország közlekedését a Duna alá tervezett vasúti alagút, amely megépülésével lebontanák a Déli pályaudvart, a Nyugati pályaudvar pedig egészen új funkciókat kaphatna.
76 évvel ezelőtt, 1945. október 7-én iktatták be esztergomi érseki tisztségébe Mindszenty Józsefet, az utolsó magyarországi hercegprímást. Mindszenty személyében elveihez ragaszkodó, minden diktatúrát gyűlölő vezető került a magyar katolikus egyház élére.
A tilos jelzés ellenére ment át a vasúti átjárón.
A nyugdíjkiegészítéssel együtt novemberben érkezik a 3,5 százalékot meghaladó GDP növekedés esetén járó nyugdíjprémium is. (Belföld)
Egy brandenburgi bíróság csütörtökön megkezdte a sachsenhauseni koncentrációs tábor mostanra százéves egykori lágerőrének perét. Az idős férfi egy kerekes járókerettel, arcát a kamerák és újságírók e [...]
Egy bróker átlagosan 1,2 millió forintot keres, a KSH szerint.
Az országban már gyakorlatilag nincsenek szabad helyek az intenzív osztályokon. (Külföld)
Az energetikai vállalatcsoport megerősítette a sajtóértesülést.
Bár jelen állás szerint az az álláspont, hogy a Halálos iramban filmek véget fognak érni az utolsó, két részre 10. és 11. filmmel, a 2001 óta a filmeket író Gary Scott Thompson szerint akkora összegeket kaszál rajta a stúdió, hogy biztosan fogunk még később is látni új filmeket a franchiseban.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости