Újra online tartják az előadásokat az ELTE bölcsészkarán
A kislétszámú kontaktórákra továbbra is be kell ülni.
A kislétszámú kontaktórákra továbbra is be kell ülni.
Péntek délután újabb tragédia történt. (Bűnügy-baleset)
Megköszönte Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter pénteki Twitter-bejegyzésében, hogy Észtország száz katonával támogatja Lengyelországot a fehérorosz határon. "Szívesen fogadjuk [...]
A gyereknek betört a koponyája.
Persze még messze vagyunk attól, hogy engedélyezzék a forgalomba hozatalát, de az első benyomások biztatóak. (Külföld)
Nem a gazdasági válság vagy a stabilitás hiánya miatt ment el számos iraki kurd Fehéroroszországba, legtöbbjüket emberkereskedő hálózatok és embercsempészek használták ki - mondta pénteken Maszrúr Bar [...]
Ismerős hangulatban, centire szabott párbeszédek és érzelmi hullámvölgyek mentén zajlik most is Sally Rooney regényszereplőinek élete. (Kultúra)
Volner János leleplező dokumentumokat ígért.
Rögtön kórházba vitték, de nem tudták megmenteni az életét.
Pályakezdő alkotók meséltek tervekről, megélhetésről, pályázati rendszerekről, alkotói mániákról és tehetségről. (Kultúra)
Csupán 85 percig helyettesítette őt Kamala Harris, aki az első elnöki hatalommal bíró nő volt az Egyesült Államok élén. (Külföld)
A kamara szerint korrigálni kell az ügyeleti szabályokat.
Pakisztánban eltávolították a héten elfogadott nemi erőszak elleni törvényből azt a rendelkezést, amely lehetővé tette volna a visszaesők kémiai kasztrációját - közölte pénteken egy kormánytisztviselő [...]
Ezekről írtunk ma az Indexen.
Vannak olyan helyek, ahol csak a dolgozóknak szükséges a maszkviselés.
Mostantól Magyarországon is elérhető a Hugo Boss Home csúcskategóriás anyagokból készült ágynemű- és fürdőnemű-kollekciója. A világhírű márka minimalista és kifinomult, a művészet és az építészet által inspirált termékei kizárólag a Macmillan Home üzletében, valamint 2022 januárjától induló webshopjában lesznek kaphatók. A Macmillan a régió meghatározó szereplőjeként hamarosan több környező országban, így Szerbiában, Szlovákiában és Romániában is megkapja a kizárólagos forgalmazói jogokat. A márka... Читать дальше...
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости