Kulcsszerepben a kapus, immár a Milan vezeti a Serie A-t
A Roma hiába vezetett a szünetben, a végén annak is örülhetett, hogy pontot tudott menteni.
A Roma hiába vezetett a szünetben, a végén annak is örülhetett, hogy pontot tudott menteni.
Négyszer is nekivágott, mégsem jutott el a Déli-sarkra Sir Ernest Shackleton. Ám a brit Antarktisz-kutató nevéhez egyedülálló hőstett fűződik. Reménytelennek tűnő helyzetből mind egy szálig kimentette 28 fős legénységét a jég fogságából. Csodával határos teljesítményét elnyomta az első világháború csatazaja, az utókor azonban felfedezte magának, népszerű könyvekben, filmekben dolgozták fel páratlan kalandját. (Visszhang)
Mennyire vagy képben földrajzból? Hány országot ismersz fel a vaktérképről? Teszteld tudásod kvízünkből!
Mindenki tárgyal mindenkivel az ukrán válságról, de egyelőre semmi sem használ. Amerika az orosz haditervek kiszivárogtatásával próbálja keresztülhúzni a Kreml esetleges szándékait. (Külföld)
A baloldal miniszterelnök-jelöltje a Partizánban elmondta: Magyarországnak olyan hűségesnek kellene lennie a NATO-hoz, mint amennyire a románok lojálisak. A kampány első hétvégéjén rendhagyó módon ta [...]
Egy bíróság korábban elrendelte, hogy a tiltakozóknak helyi idő szerint péntek estig el kell hagyniuk az amerikai Detroitot és a kanadai Windsort összekötő hidat, az Ambassador Bridge-t. (Külföld)
A járvány miatt még inkább felértékelődött a Valentin-nap.
Egy budavári dombormű sejteti gróf Esterházy Miklós titkos szerelmi akcióját. Az Árpád- és a Hunyadi-ház után a Romanov-dinasztia is magyar lehet?
Keszler Borbála felelős szerkesztőt már korábban eltávolították.
A zalaiak a szünet előtt visszahozták a reményeket, de újra a címvédő talált be.
Ausztria felfüggesztheti a koronavírus elleni általános oltási kötelezettséget, ha az orvosokból és jogászokból álló bizottság ezt javasolja - jelentette ki vasárnap a Krone című lapnak Karl Nehammer [...]
A kávézók és éttermek ismét nyitva tarthatnak akár este 11 után is.
Mint korábban is jeleztük, a Duo Gladii 2022. évi számaiban valamelyest elvontabb témák kerülnek terítékre. A február-márciusi számban a Metaverzum terjeszkedése okán a virtuális valóság diabolikus vi [...]
Az e-bejelentővel néhány kattintással, egyetlen online felületen is intézhetők az ügyek.
Tán csak a szentlélek tartja Farkas László kisbajomi lócsiszár házának homlokzatát, mintha ki akarna szakadni a helyéből, rádőlni a cudar, sinkófa világra, mert elvett a gazdától minden jóságot, tudományt, ami valaha kenyeret adott a parasztnak. Pedig dehogy akarná ő bántani a világot, csak azért ment perre is, mert egyszer lefoglalták a lovait. A „bűne" az volt, hogy az állatok elinaltak a vad szaggatta villanypásztoron át, meg sem állva a jákói határig. Szellemménesként kerültek a hírekbe. Laci... Читать дальше...
Az afganisztáni tálibok elengedtek négy, eltűntnek hitt nőjogi aktivistát és családtagjaikat, akik sorsáról sokáig nem lehetett tudni - közölte vasárnap az ENSZ afganisztáni missziója (UNAMA). Csakne [...]
Három napot töltött együtt a holttestekkel a családi házukban.
Az átlag ukrán sem tud többet annál, mint amit a sajtóban olvas, de az emberek nem pánikolnak, mert tudják, a Kreml másképpen akarja elérni céljait.
Háromgólos hátrányból fordított, csoportelső a finn hokiválogatott.
Közben az amerikaiak megkezdték az EBESZ-megfigyelők kivonását Donyeck térségéből.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости