Zalatnay Sarolta: Félek az első októberi gázszámlától
Az énekesnő aggodalmát fejezte ki az energiaválsággal kapcsolatban.
Az énekesnő aggodalmát fejezte ki az energiaválsággal kapcsolatban.
Brüsszel verheti be az utolsó szöget a nagy múltú iparvállalat koporsójába.
Ismét elérkezett az idő, hogy az európai zenerajongók szavazataikat latba vetve kifejezzék elismerésüket kedvenc zenészeik iránt.
A baloldal szavazói között jelentős a megosztottság.
A munkálatok várhatóan májusban fejeződnek be.
Az MBVK letartóztatott elnöke a politikus azon mondatát kifogásolja, mely szerint „a végrehajtói kamara vezetője volt az egyik legkorruptabb végrehajtó”.
Читать дальше...
A szervezet konszolidációra már kifizetett több mint 13 milliárd forintot, de további egyre lenne szükség. Erre viszont ismét nincs fedezet.
Читать дальше...Az elmúlt évszázadokban számos meghökkentő adót vetettek már ki az egyes államok törvényhozói. Legtöbbször az volt a céljuk, hogy az államkassza bevételeit gyarapítsák, ám olyanra is volt példa, hogy a közösséghez tartozás érzését, a bátortalanság megvallását, egy embertelen hierarchia megerősítését kívánták elérni, vagy éppen a nyugatosítás érdekében így próbálták rákényszeríteni az alattvalókat egy régi hagyomány elhagyására. A különös, olykor undorító, erkölcstelen vagy éppen könyörtelen adók nem egy esetben halálos áldozatokkal is jártak.
Idén lenne 50 éves Kolonics György, a kenuzás 179 centis óriása.
Nyerges vontat� �s szem�lyvonat �tk�z�tt egym�snak a Pest megyei Ikladon p�ntek reggel, a balesethez k�t ment�helikopter �rkezett - t�j�koztatta az Orsz�gos Katasztr�fav�delmi F�igazgat�s�g az MTI-t. [...]
Vári Attila „nyugodt szívvel passzolja tovább a labdát” – és az új képzési központ feje lesz.
„Gyönyörű és megható dal; egy igazi gyöngyszem Freddie-től, amiről csaknem teljesen elfeledkeztünk” – ejtette el még nyáron Brian May egy BBC-s interjúban. Ennél többet azonban nem árult el sem ő, sem Roger Taylor, a rajongók pedig azóta várják, hogy mikor derül ki még néhány részlet. Ez a várakozás az utóbbi néhány napban még feszültebbé vált: ekkor ugyanis több országban is óriásplakátok tűntek fel, rajtuk QR-kóddal, amely egy titokzatos weboldalra mutatott. Az itt futó visszaszámlálás nemrég lejárt... Читать дальше...
Fogy�k�r�s porokat h�vott vissza a M�ller �zletl�nc, mert a Layenberger Fit and Feelgood term�keiben f�mdarab lehet - k�z�lte p�nteken a Nemzeti �lelmiszerl�nc-biztons�gi Hivatal (N�bih). A N�bih MTI [...]
Ma adják postára a kérdőíveket.
Október 14-én ünnepli 80. születésnapját Nádas Péter.
A meggyilkolt Abe Sindz� volt minisztereln�k �llami temet�se k�r�lbel�l 1,2 milli�rd jenbe ker�lt (mintegy 35 milli�rd forint), ami kevesebb, mint az eredetileg becs�lt 1,66 milli�rd jen - k�z�lte p�n [...]
Szerinte a főváros az egyetlen igazán erős motorja a magyar gazdaságnak.
Diplomáciai botrány lehet a munkácsi turulmadár eltüntetése miatt.
A 20 millió forintot vissza kell fizetni a csatorna részére.
(Gazdaság)
Teherautó hajtott egy jelzőberendezés nélküli vasúti átjáróba.
(Bűnügy-baleset)Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости