Szetthátrányból fordítva nyerte meg a bécsi tornát a korábbi világelső
Karrierje 14. trófeáját nyerte.
Karrierje 14. trófeáját nyerte.
„Furcsa helyzetben van manapság a magát konzervatívnak érző, széles látókörűnek is mondott hazafi. Polgári, konzervatívnak is aposztrofált kormányát Európa-szerte szidják, Führerstaatot és putyinizálódást emlegetve, szeretett fővárosát antiszemita brigantik tanyájának kikiáltva. (…) Nos, ezekben a csendes, dilemmákkal teli órákban érdemes leemelni a polcról Mályusz Elemér A vörös emigráció című kötetét” – ekképp ajánlotta a konzervatív olvasók figyelmébe Mályusz Elemér könyvét még 2011-ben Prőhle Gergely... Читать дальше...
Budaörs polgármestere, Wittinghoff Tamás szokása szerint most is sarkosan fogalmaz.
Megpr�b�lt felgy�jtani egy bev�ndorl�si hivatalt, majd �ngyilkos lett vas�rnap egy f�rfi Angli�ban. Szemtan�k besz�mol�it id�z� brit m�diajelent�sek szerint az eset a d�lkelet-angliai Dover kik�t�v�r [...]
Ezüst Delfin díjat nyert Az Aranyvonat legendája című film Cannes-ban.
A béke – háború. Ez a paradoxon, sőt abszurdum az egyik fő jelszó abban a társadalomban, amelyet George Orwell ábrázol 1984 című ellen-utópisztikus regényében. Joszif Sztálin, akiről műve háttér-főszereplőjét, a Nagy Testvért mintázta, az angol íróval egyidőben, sőt valamicskével talán még előbb is dobta be a köztudatba lényegében ugyanezt a gondolatot, tudniillik azt, hogy a békéért harcolni kell. 1948-ban a lengyelországi Wrocławban született szovjet kezdeményezésre az a világmozgalom, amely... Читать дальше...
Az Izrael lakoss�g�nak �t�d�t kitev� arab kisebbs�g r�szv�teli ar�nya d�ntheti el a keddi izraeli parlamenti v�laszt�sok eredm�ny�t, �s Benjamin Netanjahu volt minisztereln�k esetleges visszat�r�s�t e [...]
„Szent ég, valami előtekergőzik az árnyékból, mint egy szürke kígyó (…) Olyan nagy, mint egy medve, és csillog, mint a nedves bőr” – rémüldözött 1938. október 30-án este több millió amerikai füle hallatára Carl Phillips, a New Jersey-beli Grovers Mills farmra becsapódott, cilinder alakú tárgyból kimászó űrlényekről tudósító rádiós.
Miközben a fideszes vezetésű Székesfehérvár 80 millió forintos állami gyorssegélyt kapott uszodája megmentésére, addig Miskolcon magánvállalkozásoknak kell összeadniuk a pénzt, hogy ne kerüljön lakat a miskolctapolcai barlangfürdőre.
Читать дальше...Már elkészültek az első, III. Károly király arcképével ellátott pénzérmék.
Három évre is börtönbe kerülhet, aki elfogadja a hálapénzt.
A 29 éves játékos otthonában lábadozik tovább, miután pénteken műtéten esett át.
A Csatorna mindkét oldalán tesztelte az infláció és a háború hatásait a műtárgypiac. Londonnak még a Brexit következményeivel, a kormányváltással is meg kellett küzdeni, de láss csodát, a galériák kirakodóvásárain, és az árverőtermekben nyomát sem lehetett érzékelni a bizonytalanságnak.
Читать дальше...Tavaszig nagy lehet az eltérés a gázolaj és a benzin ára között.
A viadalt az eddigi három állomáshoz hasonlóan a holland Fem van Empel nyerte.
A magyarokat szeretik �s elismerik Kanada Ontario tartom�ny�ban, az itteni magyar k�z�ss�g pedig ugyan�gy sz�m�that Magyarorsz�gra, mint Kanad�ra - jelentette ki a k�zt�rsas�gi eln�k szombaton Toront� [...]
Az egyik legsúlyosabb aszály sújtotta nyáron való vízhasználatért.
(Belföld)
Ha Trump nyert volna, nem tört volna ki a háború – ismételte meg.
(Külföld)
Vlagyimir Putyin ismét emeli a tétet. Pontosabban a dupla vagy semmi újabb, még magasabb téttel bíró fordulójába hajszolja Oroszországot, Ukrajnát, és az egész világot.
Читать дальше...Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt ajánlja kollégájának, hogy nézzen fel az égre.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости