Öt magyar női kézilabdázó is az idény legjobbja lehet
Az európai szövetség nyilvánosságra hozta a jelöltek listáját.
Az európai szövetség nyilvánosságra hozta a jelöltek listáját.
Soha nem volt ilyen rövid és visszafogott a győzelem napján a moszkvai díszszemle.
Az ukrán miniszterelnök egy keddi Sky News-interjúban arra a kérdésre, hogy miért húzódik ilyen sokáig az ukrán ellentámadás elindítása, úgy válaszolt: Ukrajna nagyon gondos előkészületeket folytat, mivel nagyon fontos műveletről van szó,
111 éve, 1912. május 9-én született Budapesten Ottlik Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító, az Iskola a határon szerzője, többszörös magyar bridzsbajnok. „Szívesen gondol az ember úgy Ottlikra, mint valamiféle biztosítékra, hogy nagy baj nem történhet” – írta róla Esterházy Péter.
Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke úgy véli, hogy az amerikai gazdaság elkerülheti a recessziót - annak ellenére, hogy a bankszektortól a politikán át az időjárásig szinte minden ez ellen szól.
Az EMIH vezető rabbija szerint a Mazsihisz elnöke egy gyűlölettel teli Facebook-posztot írt, s emellett hazudik is.
Читать дальше...A szirénázó jármű szélvédője betörött.
A Lego szép lassan megvetette lábát Kínában és a kínai vásárlók egyre fontosabbá válnak üzleti modelljében - tavaly már új üzleteinek 60%-át Kínában nyitotta a dán játékipari óriás.
Az anyák napját követő hétfő az anya nélkül nevelkedő gyermekek napja. Az egyszülős családok csupán tíz százalékában viszi a mindennapokat az édesapa.
Читать дальше...A Sziget szervezői a fesztivál régi patinájának visszaállítását tűzték ki célul a 2023-as évre, és van is hova javulni: a 2022-es évre még hatással volt a járvány és az aszály is szaharai körülményeket teremtett, valamint sokan panaszkodtak a dekoráció hiányára is. Idén mindhárom területen komoly javulást lengetett be Kádár Tamás főszervező, aki Csiszár Virág booking menedzser és Kardos József programigazgató társaságában tájékoztatta a sajtót arról, mivel készülnek a 2023-as fesztiválra.
Letart�ztatt�k a pakiszt�ni hat�s�gok kedden az orsz�g volt minisztereln�k�t, Imran H�nt. A volt korm�nyf� vezette Pakiszt�ni Igazs�goss�g P�rtja (Tehr�k-i-Insz�f) azt k�z�lte, hogy H�nt Iszl�m�b�dba [...]
Óriási felelősségnek tartja a felkérést.
Kedvező adatok érkeztek.
Személyes meghallgatásokkal folytatódik a munkaügyiper-sorozat a Fővárosi Törvényszéken.
Ha igazak az értesülések, akkor még jobban megerősödhet Rogán Antal szerepe a kormányzati munkában. (Belföld)
Félmillió forintért vállalkozott a rábízott feladatra.
Mostantól május 9-e Ukrajnában is Európa-nap lesz, ahogyan az egész EU-ban. Kijevtől Lisszabonig együtt fogjuk ünnepelni európai álmainkat és értékeinket.
A korábbi angol válogatott támadó szavai természetesen nem maradtak válasz nélkül.
Csendes tiltakozásokat tartottak a halottak és a sebesültek tiszteletére.
A határidő sem kedvez a fitneszgurunak.
Az iszlámábádi rendőr-főfelügyelő szerint urai a helyzetnek.
A Hajd�hadh�zi Rend�rkapit�nys�g V�mosp�rcsi Rend�r�rse felfegyverkezve, csoportosan elk�vetett rabl�s b�ntett elk�vet�s�nek megalapozott gyan�ja miatt folytatott elj�r�st egy ny�racs�di, egy eperjesk [...]
Örömhír a rajongóknak: kevesebb mint egy évvel előző fellépése után tér vissza Budapestre a Gojira. A francia extrém metal csapat koncertje mindig igazi élményt kínál, amit június 12-én két különleges vendég: a Conjurer és az Urne produkciója tesz majd teljessé.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости