Robot válthatja fel a bébiszittert és akár a barátokat is
Már ott tart a technológia, hogy a gyerekek oktatását is rábíznák.
Már ott tart a technológia, hogy a gyerekek oktatását is rábíznák.
Izrael elismerte Marokk� szuverenit�s�t a vitatott hovatartoz�s� Nyugat-Szahara felett, �s konzul�tus megnyit�s�t fontolgatja Dahl�ban - k�z�lte az izraeli korm�nyf� hivatala. A bejelent�s a marokk�i [...]
Mindenképpen meg kell akadályozni, hogy Irán atomfegyverhez jusson.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint már minden rendben.
Zárás után lógott be a szabadstrandra.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.
Hónapokig rejtőzködhet, de biztosan elfogják.
Serena Williamsszel szemben négyszer is kitartott, most már Djokovics is hozzátett egyet.
Június elején indította meg Ukrajna a régóta várt ellentámadását Oroszország ellen. Azonban hiába a kezdeti lendület, a siker nem magától értetődő.
Aki hisz még a tündérmesékben, azzal előfordulhat, hogy megpróbál önerőből teljesíteni olyan feladatokat, amelyek rengeteg időt és energiát emésztenek fel, miközben óriási a hibalehetőség is bennük.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости