Nukleáris fenyegetéssel válaszolt Moszkva a Putyin haláláról szóló híresztelésekre
Az orosz elnök lehetséges utódja küldött burkolt fenyegetést a Nyugatnak.
Az orosz elnök lehetséges utódja küldött burkolt fenyegetést a Nyugatnak.
A kulturális és innovációs miniszter éppen hogy csak érintette L. Simon László kirúgásának ügyét Csák János a Demokratának adott interjújában.
Читать дальше...A 17–18. században élt tudós életműve még a csillagokon – és az általa elnevezett üstökösön – is túlmutat: kiemelkedő tudományszervezőként saját vagyonából jelentette meg Newton – és a tudomány – egyik alapművét, a Principiát.
M�rki-Zay P�terr�l csak az el�v�laszt�si gy�zelme ut�n v�lt nyilv�noss�, hogy kanadai �llampolg�rs�ggal is rendelkezik. Azaz csak egy idegen �llam alkotm�ny�ra esk�d�tt fel, hiszen a magyar �llampolg� [...]
Ünnepélyes keretek között kötöttek szerződést.
Példát akarnak statuálni azokkal, akik Kocsis Máté frakcióvezető szavaival külföldi érdekekért „elárulják” a hazát.
Читать дальше...Négy ember is rosszul lett Horvátországban, miután az egyik Coca-Cola által forgalmazott üdítőből ittak. Az érintett személyek mérgezéses tünetekkel kerültek kórházba, ezzel kapcsolatban pedig folyik nyomozás, hogy a megbetegedések valóban kapcsolatban állnak-e az itallal.
A jelenlegi h�bor� jelleg�ben hibrid vil�gh�bor�nak tekinthet�, gazdas�gi �s vil�grendi �rtelemben mindenk�pp. Katonai �rtelemben azonban ez egy region�lis h�bor� (a Nyugat akt�v had�szati t�mogat�sa [...]
Meghökkentő dolgok derültek ki a bírósági jegyzőkönyvből.
A csődeljárásban összesen csaknem 8,9 milliárd forint hiteligénnyel jelentkezett be több mint 60 cég, ennek a kisebb része lehet a magyar alvállalkozók követelése.
Читать дальше...A vasúti közlekedésben kaotikus helyzet alakult ki.
Több mint 10 millió ausztrál maradt telefon- és internetkapcsolat nélkül szerdán, miután az ország második legnagyobb szolgáltatójánál lépett fel a rejtélyes hiba.
Orb�n Bal�zs, a minisztereln�k politikai igazgat�ja k�z�ss�gi oldal�n tett k�zz� egy bejegyz�st, amelyet Horv�torsz�g eln�k�nek, Zoran Milanovicnak c�mzett. – A horv�t eln�k azt �ll�tja, [...]
A napokban arr�l �rtam, hogy a t�rsash�zak kezel�se k�r�l rendk�v�l sok probl�ma van, s�t, egyfajta maffiaszer� m�k�d�s alakult ki bizonyos k�z�s k�pvisel�k r�sz�r�l. Hozz�tettem, hogy ez term�szetese [...]
Az „ősi praktikák″ veszélyeire hívták fel a figyelmet a mentősök.
A magyar fiatalok nem érdeklődnek a politika iránt, mégis aktivitásra ösztönözhetőek a közösségi médiával – mondta az Indexnek Székely Levente.
A kontinensnyi ország egyik legnagyobb távközlési vállalatánál, az Optusnál történt valami. egy éve egy hackertámadásban a cég több mint kilencmillió ügyfelének a személyes adatait lopták el.
Читать дальше...A nyolcaddöntőben osztrák, Marozsán spanyol riválissal találkozik.
Eddig sem t�l egyszer� vil�gunk az elm�lt �vekben fenekest�l felfordult, hab�r a mostan�ban felsz�nre ker�lt konfliktusok term�szetesen kor�bban is ott h�z�dtak a felsz�n alatt, csak azok gondolj�k, h [...]
Emellett növelné országa gázszállító rendszerének kapacitását, hogy biztosítsa a földgáz importját és földalatti gáztárolókban történő felhalmozását.
Читать дальше...A náci pártvezér csak öt év börtönbüntetést kapott, amiből alig kilenc hónapot kellett leülnie, azt is szinte szállodai körülmények között.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости