Szijjártó Péter: Ha valahol van képmutatás és kétszínűség, akkor ez az
A külgazdasági és külügyminiszter az őt ért halálos fenyegetésről is megszólalt.
A külgazdasági és külügyminiszter az őt ért halálos fenyegetésről is megszólalt.
Bruttó elszámolásba kerülnek 2024-től azok a fogyasztási helyek, ahol tíz évnél régebben üzembe helyezett háztartási méretű kiserőművek működnek, számláikon az MVM külön szerepelteti a mérési ponton vételezett energiamennyiséget és a betáplálás teljes mennyiségét - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. kedden az MTI-vel.
A következő évben tovább fog nőni a fizetésük.
A családon belüli erőszakkal kapcsolatos tárgyalását is elhalasztották.
Fémdarabok hullottak a burkolatra.
Ez rendkívül érzékenyen érinti Szoboszlai Dominikékat.
Lánczi Tamás arra számít, hogy az Európai Unió eljárást indít.
A gyanú szerint a hatóságok szivárogtathattak a médiának.
Nem kapta meg a szükséges orvosi segítséget sem.
A hölgyeknél maratoni mérkőzésen nyert a 19 éves csillag.
Hiába kérik orvosai, nem tud kevesebbet dohányozni.
Szerintük az iparkamara elnöke kampányt folytat a jegybank és a tények ellen.
A jemeni erők dollármilliárdos károkat okoznak a világ nagyhatalmainak azzal, hogy a Vörös-tengeren támadják a kereskedelmi hajókat.
Amikor a jobb szélre került a labda, jött a befelé csel, majd a balos a hosszú felsőbe. Végtelenítve.
Eredetileg 9,3 milliárdra becsülték a költségeket.
Az első hivatalos látványtervek nyilvánosságra kerültek.
A párt aláírásgyűjtést indít a közös ellenzéki indulásért.
Hajnal Tamás elmondta, még mindkettejük a rehabilitációját végzi.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости