Orbán Viktor feltétel nélkül támogatja Moldova EU-s tagságát
Dorin Recean kormányfővel tárgyalt a miniszterelnök.
Dorin Recean kormányfővel tárgyalt a miniszterelnök.
Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke megszólalt lapunknak a HU-rizontról.
Nem ért egyet a jegybank és a minisztérium.
Január 31-én véget ér az aHang és az Egységes Diákfront ellenkonzultációs kampánya, amelynek célja, hogy megmutassák a kormány számára, az emberek valódi társadalmi ügyekben akarnak véleményt mondani, nem propaganda kérdésekben.
A rendkívüli tisztújító közgyűlésén 93 igennel, ellenszavazat nélkül választották meg a küldöttek.
A tervek szerint minden eddiginél több, 2500 maskarás és 71 busócsoport vesz részt a mohácsi, téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 8. és 13. között zajló busójáráson.
Az agrárminiszter szerint hatalmas forrás áll rendelkezésre a beruházások támogatására.
Az argentin csodagyerek négy és fél éves szerződést kötött a BL-győztessel.
Emellett továbbra is követelik a járatritkítások visszavonását.
A háttérben egy újság áll.
Mit gondol erről, Miniszterelnök Úr? – ilyen talányos címadásokkal trükköznek a képviselők.
Aranyérmet nyert a magyar 3x3-as lány jégkorong-válogatott a dél-koreai Kangvonban zajló IV. téli ifjúsági olimpián (YOG).
Állítólag a közelmúltban piacra dobott Palworld című játék nagyon hasonlít a Pokémonra.
Nagy felháborodást keltett, hogy az amerikai filmakadémia kihagyta a jelöltek közül a színésznőt.
Rendezését tavaly az év legjobb előadásai közé választották.
Szabalenka és Gauff elődöntős csatája az erőviszonyok és a forma ismeretében a döntőnek is beillett.
A férfiak a hatalom erőszakos átvételét tűzték ki célul.
Újabb fejlemény Svédország NATO-csatlakozásának ügyében.
Öt művészeket és kiadókat tömörítő közös jogkezelő egyesület közel negyven perben támadja meg bíróságon az igazságügyi miniszter határozatait, amelyekkel az összes jogdíjra nézve elutasította a 2024-es inflációs értékkövetést.
Az sem tetszik a városvezetőknek, hogy nem kérték ki a véleményüket.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости