Meztelenül rohangált egy nő Brno belvárosában, de a járókelőket egyáltalán nem érdekelte
A városban eközben 0 Celsius-fok volt.
A városban eközben 0 Celsius-fok volt.
Jelentős lehet a hőingadozás akár Budapesten belül is.
Az idősebb generációk tagjai közül jóval kevesebben.
Transznemű nőket és díjazott anyákat is láthat a közönség.
Nagy felbontású képeket készítettek az égitestről.
A holokauszt nemzetközi emléknapján idézzük fel Henryk Sławik életútját.
Minél olcsóbb egy csokoládé, annál nagyobb a huncutság.
A miniszterelnök takarítóállást is vállalt, a munkában a Fidesz több tagja is részt vett vele.
Szabad szemmel nem lesz látható, de közvetítik élőben az érkezését.
Állítása szerint „megszégyenítő és kizsákmányoló módon” járnak el Magyarországon.
Megalázták a látássérült utast és hűséges segítőjét.
Kevin Johnsont az orosz államfő iránti tiszteletből Vlagyimirovicsnak kell hívniuk.
Az életmódjuk és a stressz lehet a legnagyobb ellenségük.
A színész álma be is igazolódott, most beszélt erről.
Újabb fordulat az ügyben: a gyanúsított most ártatlannak vallja magát.
Balesete után újra formában van a tatabányai klasszis.
Egy nappal azután, hogy az alkotmánytanács törölte az elfogadott intézkedések 40 százalékát.
A volt amerikai elnök egyszerűen kiviharzott a tárgyalóteremből.
A játékipart sújtó leépítéshullám őket sem kerülte el.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости