Félbe kellett szakítani a Vígszínház vasárnap esti előadását
Az első felvonás után mindenkit hazaküldtek.
Az első felvonás után mindenkit hazaküldtek.
A középkor műveltebb és kíváncsibb emberei törekedtek arra, hogy valami olyasmit fedezzenek fel, ami az emberiség szempontjából hasznos lehet. Közülük is kiemelkedtek az alkimisták, akik a kor filozófiai és tudományos ismereteivel felvértezve vágtak neki annak, hogy valami újat alkossanak.
Állítólag megvennék a háborúban álló Ukrajna egyik legnagyobb bankját.
A Nemzetgazdasági Minisztérium tisztázta Magyar Péter állításait.
Úgy látja, történelmi lehetőség előtt áll Magyarország.
Ő szerezte többek között a Mézga család és a Kérem a következőt! című rajzfilmek zenéjét is.
A rendszer felfeslése még több manipulációt, lejáratást és fenyegetés szül.
Elbábozták, hogy a kormányfői és az államfői hatalom Magyarországon két egymástól független intézmény.
Magyarországot sem kerülik el a nemzetközi trendek, különösen ha olyan dolgokról van szó, amelyek otthona a világháló.
A bujáki honvédüdülőben történt 2019-es eset nagy port kavart.
A hagyományos világképet alapjában felforgató evolúcióelmélet atyja, Charles Darwin 215 éve, 1809. február 12-én született. Tudóscsaládban született a walesi határhoz közeli Shrewsbury városkában, apja orvos, nagyapja híres botanikus volt. Az iskolában eleinte nem remekelt, csak a sportban tűnt ki.
Mintegy 500 palack Európából származó bort engedtek le a víz alá.
A 34 éves csatár 134-szer szerepelt a nemzeti együttesben, amellyel három A-csoportos vb-n vett részt.
A vádlott kábítószert fogyasztott a gyújtogatás előtt.
Hollandiának hét napon belül le kell állítania az F-35-ös vadászgépek alkatrészeinek Izraelbe irányuló exportját - döntött hétfőn a hágai fellebbviteli bíróság.
Többször behívták már és amúgy meg bármikor felbonthatja a szerződést.
Читать дальше...Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости