Мы в Telegram
Добавить новость
103news.com
World News in Hungarian
Июнь
2019

Forró hangulatú tapsverseny az előválasztási vitán

0
Forró hangulatú tapsverseny az előválasztási vitán

– Ha mindhárman hőgutát kapunk, akkor ki lesz a főpolgármester-jelölt? – humorizált Kálmán Olga, a DK támogatásával induló aspiráns, aki az MSZP-Párbeszéd favoritjával, Karácsony Gergellyel, valamint a momentumos indulóval, Kerpel-Fronius Gáborral beszélgetett péntek este.

A Gulyás Márton-féle Partizán vitát hirdetett, de ez csak elvétve jelent meg az előválasztás három résztvevőjének programján. Azzal persze nem volt gond, hogy a jelenlegi és újrainduló kormánypárti főpolgármestert, Tarlós Istvánt bírálják. A fővárosi Vasas székházban tartott esemény egyébként tényleg brutális hőségben zajlott. Ez talán Kerpel-Froniust viselte meg a leginkább, a beszélgetés elején ő tűnt a legtompábbnak. Bár az idő múlásával belenyugodott a forróságba, és nehezen lehetett volna róla megmondani, hogy pár napja lépett csak be a közéletbe. Karácsonyon látszott, hogy már több mint tíz éve politikus, Kálmán Olga pedig rutinból hozta a kimerítő programot. A közönség folyamatosan legyezgetni próbálta magát, de arra maradt erejük, hogy mindhárom jelölt minden megszólalását hosszú tapssal és üdvrivalgással jutalmazzák.

Gulyás Márton moderátor rövid, eldöntendő kérdésekkel próbálta legyőzni a hőgutát. Ha volt olyan terv, hogy ezen vesszenek össze a jelöltek, az hamar elbukott, hiszen Kálmán Olga, Kerpel-Fronius Gábor és Karácsony Gergely is egyértelmű igennel válaszolt arra, hogy az összes közintézményt akadály mentesítik-e a ciklus végére. A gyors egyetértéseket Karácsony mosolyogva tapsolta meg. Természetesen arra a „provokatív” kérdésre is gyors és hármas igen volt a válasz, hogy újra adnának-e a fővárosiaknak rezsitámogatást. Nem meglepő módon a három jelölt rengeteg bicikliutat is ígért, és sokkal több közvécét a mostaninál. Kisebb eltérés alakult ki végre akkor, amikor arról kérdezte Gulyás a jelölteket, hogy ha rajtuk múlna, hány négyzetméter zöldfelület jutna egy fővárosi lakosra.

Kerpel-Fronius legalább 30 százalékos emelkedést ígért a mostanihoz képest, Kálmán Olga minimum 50-et, míg Karácsony Gergely ezer focipálya méretűt. Ennél a pontnál egyébként a főpolgármester-aspiránsok ventilátort kaptak. Bár Gulyás becsülettel próbálkozott a több mint 120 perc alatt, igazi újdonságot – az eddig ismert főpolgármester-jelölti programokon kívül - nem tudtunk meg. A három jelölt természetesen próbálta kidomborítani azokat az elképzeléseket, amelyekben szerintük a legjobbak. Karácsony így előszeretettel hivatkozott városvezetői tapasztalataira minden kérdésnél, és örömmel emlegette a „zuglói mintát”. Kálmán Olga újra megígérte, hogy ha Orbán Viktorral tárgyal, az arcába vágja, hogy neki nem ő a főnöke, hanem a budapestiek. Kerpel-Fronius Gábor pedig az újdonság erejével hatott, aki az esemény végére nagyjából meg is nyerte a tapsversenyt.  (Belföld)





Губернаторы России
Москва

В Москве выбрали лучших педагогов в рамках городского конкурса — Собянин





Москва

«СВЯТОЙ ЛЕНИН» спасает население от борьбы с перенаселением, 3 серия, СЕРЬЁЗНЫЙ НОВОСТНОЙ СЕРИАЛ.


Губернаторы России

103news.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.

Moscow.media
Москва

Сергей Собянин назвал победителей конкурса «Педагоги года Москвы»



103news.comмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "103 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. 103news.com — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

103news.com — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.

Музыкальные новости

Элвис Пресли

Родстер BMW Z4 попытались сделать похожим на BMW 507 Элвиса Пресли




Спорт в России и мире

Алексей Смирнов – актер, которого, надеюсь, еще не забыли

Волонтеры Президентской академии в Санкт-Петербурге вносят свой вклад в развитие и повышение доступности спорта для граждан

На ВДНХ пройдет Удмуртский национальный праздник Гербер

VK Fest 2024: Музыка и Развлечения на Открытых Площадках России


Надежда Петрова

Теннисистка Петрова: Карацеву не хватает игровой уверенности



Новости Крыма на Sevpoisk.ru


VK Fest

VK Fest 2024: Музыка и Развлечения на Открытых Площадках России



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России