Bekeményítenek az utasellenőrzés terén
- Elfogadta a légiutasok adatainak kezeléséről szóló új európai irányelvet az uniós országok belügyminisztereinek tanácsa
- az új utasnyílvántartási szabályok bevezetéséről az Európai Parlament korábban döntött :a repülőtársaságokon kívül az országok hatóságai is hozzáférhetnének az utasok adataihoz.
- A javaslat támogatói szerint a brüsszeli és párizsi terrortámadások példája is arra mutat rá, hogy szükség van a nagyobb kooperációra az államok között az információk megosztásában.
- Mások úgy látják: súlyosan veszélyezteti a szabályozás az adatbiztonságot, ráadásul elveszi az erőforrásokat a valóban veszélyes személyek megfigyelésétől.
Az Európai Parlament után a tagállamok belügyminiszterei is elfogadták azt az irányelvet, amely lehetővé teszi, hogy az EU-ba, valamint az unión kívülre repülő utasok adatait a rendőrség és az igazságügy számára egy közös rendszerben gyűjtsék össze. A tagállamoknak két évük van, hogy átültessék belső jogrendszereikbe.
A BBC írról ír, hogy a terrorelhárítók már évek óta lobbiztak az utasnyilvántartási adatok (Passanger Name Records - PNR) hozzáférhetőségéért. Érvelésük szerint az adatmegosztás nagyban megkönnyítené a gyanús személyek követését és kiszűrését. A jogszabály elfogadását felgyorsították az elmúlt egy évben történt párizsi és brüsszeli terrortámadások is, amikor az államok közti információmegosztás lényeges szemponttá vált. Az Európai Bizottság alelnöke, Frans Timmermans szerint „előre kell lépni a terrorizmusra adott közös válaszok terén, s konkrét lépéseket kell tenni a legyőzése érdekében”.
A most elfogadott rendelkezés értelmében ezek után már nem csak a repülőtársaságoknak, hanem a nemzeti hatóságoknak is joguk lesz hozzáférni az utasinformációkhoz, amikor egy nagy bűncselekmény utáni nyomozásban erre van szükségük. Azonban szigorúan kizárja, hogy bármilyen nemű adatot tároljanak az utasok faji és etnikai hovatartozásáról, vallásáról, politikai nézetéről, szakszervezeti tagságáról, egészségügyi állapotáról vagy szexuális orientáltságáról.
Az intézkedés elsődleges célja az, hogy a terroristákat már azelőtt beazonosíthassák, mielőtt még repülőre szállnak, és hogy a jövőben megkönnyítsék a biztonsági vizsgálatokat. Az utasinformációkat a hatálybalépés után a repülőtársaságoknak az adott ország hatóságainak át kell adniuk, amelyet azok öt évig tárolhatnak. Fél év után viszont az adatokat már csak külön kérésre adhatják majd ki bűnügyi nyomozáshoz és potenciális terrorista azonosításához.
Az Európai Bizottság szerint ez egy határozott lépés a terrorizmus és a szervezet bűnözés elleni harcban. A francia belügyminiszter, Bernard Cazeneuve is nyilatkozatban köszöntötte az intézkedést, ami egy „értékes eszköz az európai polgárok védelmének megerősítésében”. Minden államban Utasinformációs Egységeket (PIUs) állítanak fel, amelyek feladata lesz, hogy az ilyenféle adatokat töröljék. Amiket gyűjthetnek, azok többek közt az utazók nevei, e-mail címei, telefonszámai, az utazás fizetésének módja, az útlevelek részletei, az útitervet és a csomagjaik adatai - írja a Euro Weekly News.
A tagállami kormányok szintén örülnek a döntésnek, főleg azután, hogy bizonyítottan ötezer európai csatlakozott Szíriában vagy Irakban terrorszervezetekhez. Ezért mindegyik állam bejelentette, hogy a jogszabály átültetéséhez rendelkezésükre álló két évet nem kihasználva, már sokkal hamarabb megteszik a szükséges lépéselet ahhoz, hogy a PNR minél hamarabb életbeléphessen.
Azonban az irányelvnek vannak ellenzői is, akik úgy gondolják, hogy ez a rendszer csak elveszi az erőforrásokat a gyanúsítottak megfigyelésétől.
Az Euroactiv megemlíti a német, zöld párti Jan Philipp Albrechtet, aki szerint ez a döntés „legfeljebb placebóval érhet fel”. Ráadásul „aláásná az európai állampolgárok alapvető jogait, s ugyancsak aláásná a társadalmaink biztonságát is”, mivel a képviselő szerint az erre szánt pénzt hatékonyabban is fel lehetne használni.
Az Euro Weekly News értesülései szerint az európai PNR rendszeren kívül a tagállamok vezetői abban is megegyeztek, hogy mind az országokon belül, mint azok közt figyelni fogják a repülőjáratokat.