Ősbemutató az Indexen!
Ismét komolyzene: az önfeledt szórakozásról a finn Einojuhani Rautavaara és Liszt Ferenc művei, valamint az Óbudai Danubia Zenekar és a Zeneakadémia gondoskodnak.
Ismét komolyzene: az önfeledt szórakozásról a finn Einojuhani Rautavaara és Liszt Ferenc művei, valamint az Óbudai Danubia Zenekar és a Zeneakadémia gondoskodnak.
Botrány tört ki egy reklámjuk körül, amiben egy kínai nő evőpálcával próbál pizzát enni.
Az Alzheimer-kór az egyik legrejtélyesebb és legfélelmetesebb betegség a gyakran a „mindent elpakoló öregúr” kifejezéssel is jellemzett agyi elváltozás.
Rekordot döntött a felmelegedést okozó gázok légköri koncentrációja 2017-ben az ENSZ Meteorológiai Világszervezete (WMO) friss kutatása szerint.
Az Európai Bizottság elégedett a lengyel legfelsőbb bíróság tagjainak nyugdíjazásáról szóló, sokak által bírált törvény tervezett módosításával - közölte csütörtökön a brüsszeli testület egyik szóvivője.
Hét év után letartóztatták a szikszói kettős emberölés egyik gyanúsítottját. Az idős áldozatok tudták, hogy veszélyben vannak, de már az sem segített rajtuk, hogy hívták a rendőrséget.
A brit elhárítás (MI5) elismerte, hogy nem mérte fel időben a tavalyi manchesteri öngyilkos merénylet elkövetőjének veszélyességét - áll a londoni alsóház hírszerzési és biztonsági bizottságának csütörtökön ismertetett vizsgálati jelentésében.
Visszatért, győzött az utolsó Pittsburgh.
A nehézolajról a halfeldolgozás melléktermékeiből előállított biogázra áll át a Hurtigruten.
A férfi félreállt egy benzinkúton és értesítette a mentőket, miközben levezette kisfia születését.
Két Röszkén őrizetbe vett pénzügyőr letartóztatását, három bűnügyi felügyeletét rendelte el a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája csütörtökön – a gyanúsítottak ellen bűnszövetségben és üzletsz [...]
Május 23. lehet az Országgyűlés által is jóváhagyott emléknap.
Százhat éves korában meghalt Ray Chavez, aki a legidősebb amerikai katona-túlélője volt az 1941-es Pearl Harbor elleni japán támadásnak. Haláláról lánya, Kathleen Chavez értesítette az AP amerikai hírügynökséget a kaliforniai Poway városából, hozzátéve, hogy apja békésen, álmában hunyt el.
A macedón igazságügyi miniszter szerint a döntés hamis állításokon alapult.
Egyelőre nem tudni, ki ismert magára, mint adóalany.
Több éves börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság csütörtökön első fokon azt a három "fiatalt", aki válogatott módszerekkel kínozta albérlőtársát 2016-ban a Tisza-parti városban. A [...]
A biztosítási szektor fejlődése és a gazdasági növekedés szorosan összefüggnek egymással, a növekedés a biztosítási szektornak is stabilitást ad - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) konferenciáján csütörtökön Budapesten.
Román és szerb csapatok bevonulása a Nagy Háború lezárulta után
Az Abcúg riportja bemutatja, hogy a gyermekvédelem sokszor nem tudja felmérni rendesen a szülők mentális problémáit, és ezt a gyerekek sínylik meg.
A völgy egy Erdélyben játszódó apa-fiú történet lesz végzetes fordulattal.
Az augusztusban elhunyt soul királynő, Aretha Franklin előtt tiszteleg az afro-amerikai zene nagyköveteiként emlegetett Harlem Gospel Choir december 2-i budapesti koncertjén.
Egy fegyverraktárt és rengeteg embert vesztett a héten a lefejezésekről, csonkításokról, és a műanyag zacskók betiltásáról is ismert al-Shabaab.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости