Мы в Telegram
Добавить новость
103news.com
World News in Hungarian
Июнь
2019

Новости за 04.06.2019

Pénteken kezdődik az egyeztetés Juncker utódlásáról

Kitekinto 

A három legnagyobb európai pártcsaládot képviselő uniós tagállami kormányfők pénteken Brüsszelben egyeztetnek az Európai Bizottság következő elnökének személyéről - a mostani választási eredmény ismeretében azonban bonyolult lesz a tisztújítás, ugyanis legalább három frakcióra van szükség a többség eléréséhez.



A labdajátékok időnként halálos maja elődje

Mult-kor 

Kevésbé ismert a tény, miszerint a labdajátékokat, nem hogy nem Európában játszották először, de még csak nem is a szórakozás volt a tevékenység egyetlen célja. Legkorábban a spanyol konkvisztádorok által meghódított mezoamerikai térségben terjedt a játék, ahol az őslakosok, mint a maja vagy az azték törzsek éltek.

Bakuban érvényesíteni, Budapesten borítani

Nepszava 

Két győzelmet, azaz hat pontot remél Szoboszlai Dominik az azeriek és a walesiek elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő válogatott középpályása – derült ki a Telkiben kedden rendezett sajtóbeszélgetésen. A Red Bull Salzburggal osztrák bajnokságot nyert 18 éves a szlovákok elleni Eb-selejtezőn csereként mutatkozott be a nemzeti csapatban, majd a horvátok elleni győzelem végződött összecsapáson már kezdett Marco Rossi kapitány csapatában. (Sport)

Ámokfutó gyilkolászott Ausztráliában

Kuruc.info 

Legalább négy embert megölt és többeket megsebesített egy ámokfutó kedden az ausztráliai Északi Terület fővárosában, Darwinban, az elkövetőt őrizetbe vették – közölte a helyi rendőrség. Reece Ke [...]



Amikor a Mennyei béke tere a pokol kapujává vált

Mult-kor 

„Nem csak egy, több golyó is átlyuggatta a testét (…) Sohasem felejtem el a jelenetet. Gyakran tér vissza álmaimban” – emlékezett vissza Ma Shao-fang, a Tienanmen (Mennyei béke) téri diáktüntetések egyik résztvevője 1989. június 4-e délutánjára, amikor társaival egy 10 év körüli gyerek holttestére bukkantak a helyszín közelében.

Trump zsidó vejével egyezkedik Juncker

Kuruc.info 

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság vezetője "geopolitikai kérdésekről" egyeztet kedden Brüsszelben Jared Kushnerrel, Donald Trump amerikai elnök vejével és egyben közel-keleti ügyekbe [...]

Aznap: 1920. június 4.

Mult-kor 

1920. június 4-én, pénteken a belföldi hírek a rossz életszínvonalról és ínségről, a külföldiek nagy része a világháborút követő háborúkról szóltak. A magyar olvasók már előre tudták, mi lesz a nap legfontosabb és leglesújtóbb híre.


Музыкальные новости
Концерт

Концерт студии "Гармония"





Rss.plus
Выставка

Выставка древних надгробий в Новодевичьем монастыре




Источник сообщил о госпитализации чрезвычайного посла Зимбабве в РФ Мутинири

В Москве подвели итоги предварительного голосования «Единой России»

112: посла Зимбабве в России Мутинири экстренно госпитализировали в Москве

Автомобиль сбил подростка на электросамокате на юго-западе Москвы




Az ausztrál jegybank felkészül a kereskedelmi háborúra

Kitekinto 

Közel három év óta először kamatot csökkentett az ausztrál központi bank kedden annak nyomán, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború kiszélesedése növelte a világgazdaságot fenyegető recessziós kockázatokat, egy globális monetáris lazítási ciklus felé terelve a nagy jegybankokat.



Москва

Компания ICDMC приняла участие в торжественном открытии выставки “Тульское качество”


Губернаторы России

103news.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.

Moscow.media
Москва

Собянин: В июне в Москве пройдет цикл мероприятий для собак и их владельцев



103news.comмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "103 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. 103news.com — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

103news.com — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.

Музыкальные новости

Филипп Киркоров

Нижегородский художник СПИЧ прокомментировал продажу картины Киркорову




Спорт в России и мире

Алексей Смирнов – актер, которого, надеюсь, еще не забыли

ТАСС: Паралимпийский комитет России провел урок и мастер-классы для участников СВО

Бойцовская лига «Наше Дело» представит спортивную зону на Дне России

Сделано в СССР. Первое историческое ралли в Москве стартует 2 июня


WTA

Надежда Петрова высказалась о перспективах Арины Соболенко снова возглавить рейтинг WTA



Новости Крыма на Sevpoisk.ru


Москва

Мариинка представит в Большом две версии постановки оперы Глинки «Жизнь за царя»



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России