Távozik a Ferencváros bosnyák játékosa
Három bajnoki címet szerzett az együttessel.
Három bajnoki címet szerzett az együttessel.
A Jobbik szolnoki eln�ke �gy �rezte, el kell mondania a v�lem�ny�t Suhajda Szil�rdr�l, aki k�s�r� �s oxig�npalack n�lk�l pr�b�lta megm�szni a vil�g legmagasabb hegy�t, a Mount Everestet, amikor nyoma [...]
A szervezők mindenkit kérnek, hogy ne feketében menjen, tükrözendő azt az életszeretetet, amely a csúcstámadás közben eltűnt magyar hegymászót jellemezte.
Читать дальше...
„Na jó, egyszerűen tényleg hagyjuk ezt már, figyelj, tudom, hogy miről van szó…” – mondta az újságírónak a helyi akkumulátorgyárral kapcsolatos álláspontját firtató kérdések után. „Miért nyilatkozzak olyan dologról, amihez…” – fakadt ki belőle.
Читать дальше...A szervezőknek ugyanakkor két kérésük is van a résztvevők felé.
Az országváltó magyar olimpiai bajnok: „engem még elítéltek, most meg veszik rendesen a versenyzőket”.
106 éve, 1917. május 29-én született John F. Kennedy, 1961 és 1963 között az Egyesült Államok harmincötödik elnöke. 43 évével a legfiatalabban megválasztott, egyben az első katolikus amerikai elnök volt.
Meglepő, hogy a tegnap még liberálisnak gondolt értelmiség milyen természetesen fogadja a cenzúrát.
Az ukrajnai inv�zi� els� h�napjaiban a Bayraktar TB2 dr�nokat gyakran haszn�lta az ukr�n hadsereg, de az ut�bbi id�ben gyakorlatilag elt�ntek a harct�rr�l. Samuel Bendett, az amerikai Center for Na [...]
Halifax városa fölött sűrű fekete füst terjeng.
Az örök kérdés: j vagy ly? Míg vannak szavak, amiknél (remélhetőleg) mindenkinek egyértelmű, hogy melyik a helyes, más szavaknál könnyű belezavarodni. Neked menni fog hibátlanul ez a kvíz? Írd meg kommentbe az eredményed!
Már korábban is lehetett sejteni, de most a Netflix hivatalosan is megerősítette, hogy érkezik a The Witcher 5. évada.
A védelmi miniszter szerint a fegyveres erők bármilyen parancs végrehajtására készen állnak.
Baukó Évát 2010-ben ismerte meg az ország, amikor bekerült a ValóVilág negyedik évadába. Ezután még évekig rendszeresen szerepelt a bulvárlapokban, de egy ideje már visszavonultan él. Most a Hová tűnt? című YouTube-műsor vendége volt, ahol többek között arról is beszámolt, hogy korábban abban bízott, élete végéig élhet megélhetési celebként.
Ma reggel a NATO vezette KFOR-misszió a térségben történt legújabb fejleményeket követően megerősítette jelenlétét Észak-Koszovó négy településén.
A mhorr gazella Északnyugat-Afrikában volt őshonos, azonban az 1970-es évekre teljesen kihalt a természetes élőhelyéről, ezért ma már leginkább csak állatkertben lehet vele találkozni.
Billie Eilish nem fogta vissza magát, visszaszólt azoknak, akik folyamatosan kéretlen megjegyzéseket tesznek az öltözködésére.
Hal�los k�zleked�si baleset t�rt�nt az M3-ason Szihalomn�l h�tf� d�lben - k�z�lte a rend�rs�g honlapj�n. Az M3-as aut�p�lya Ny�regyh�za fel� vezet� oldal�n a 118-as kilom�tern�l egy mikrobusz �rokba [...]
Aláírta az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés (CFE) felmondásáról rendelkező törvényt Vlagyimir Putyin orosz elnök. Oroszország már 2007-ben felfüggesztette a CFE-szerződésben való részvételét, de hivatalosan továbbra is a szerződés részese maradt.
Nagyobb kockázatot jelentenek az idős autósok, ez a kgfb-díjakban látszik, a cascóban nem.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости